Akarsz-e játszani?

A közel évszázados eredetű (Törökország, 1920.), és az 1925. évi genfi Gyermekjóléti Konferencián hivatalossá váló gyermeknapot Magyarországon először 1931-ben tartották meg. Kezdetben még gyermekhetet rendeztek, 1950 óta minden évben május utolsó vasárnapján ünnepeljük a nemzetközi gyermeknapot.

Sajószentpéteren ez évben is félig visszatértünk a magyar gyerekhéthez, ugyanis a Kulturális Központ által szervezett városi gyermeknap mellett más intézmények is rendeztek egy-egy saját gyermeknapot, vagy játékos rendezvényt.

Május 24-én (csütörtökön) délután a Lévay József Városi Könyvtárba vártak a tagiskoláink 3-4. osztályos tanulóiból álló két-két háromfős csapatot az „Okostojások” címet viselő szellemi, ügyességi vetélkedőre. Végül a Móra és Kossuth négy csapata mérte össze tudását, leleményességét. A feladatok számon kérték a memória, megfigyelőképesség, matematika, logika, édes anyanyelvünk, növények felismerése, állatok imitálása területeken eddig megszerzett jártasságukat. A Torpedó-játék villámkérdéseinél a gyorsaságukat, a célba dobásnál, a kézügyességüket, a vers-felolvasó versenynél (ahol a többiek értékelték az előadást) az anyanyelvi készségüket és előadói képességüket tették próbára.

A „könyvkeresés-könyvtárhasználat, információkeresés a könyvekben” jellegű feladatok pedig inkább játékosan a könyvtár, és a könyvek, azok tartalmának szeretetére igyekeztek észrevétlenül is nevelni őket. A végén minden résztvevő győztesnek érezhette magát, és vidáman el is majszolhatták a jól megérdemelt apró ajándékokat (kinder tojást, csokit), és vihették haza a Balogh Józsefné által dekorgumiból készített „Bölcs bagoly”-t.

Május 27-én (vasárnap) délután a KSK előtti térre várták a város gyerekeinek apraját-nagyját, 15,00 és 19,00 óra között minden korosztálynak igyekeztek kedvében a járni a szervezők. Itt benevezhettek aszfaltrajz versenyre, Kresz-vetélkedőre, színezhettek Kresz-táblákat, beülhettek a rendőrautóba, valamint kedvükre igénybe vehették a népi játékpark fa körhintája és ügyességi elemei, valamint az óriáscsúszda-ugrálóvár adta lehetőségeket. A nagyobbak az alkalmi gokart pályán róhatták a köröket, űzhették egymást. Ki tudja, hátha valaki épp most kapott kedvet ehhez a sporthoz, s egyszer talán köröz sajószentpéteri versenyző is a Hungaroringen. Akinek pedig ahhoz volt kedve és bátorsága (szerencsére akadtak jó néhányan ilyenek), Körmöndi Tamás táncpedagógustól elsajátíthatta a magyar néptánc első lépéseit a Táncházban, ahol most is kifulladásig húzták a talpalávalót. Pihenésképpen visszafojtott lélegzettel figyelhették a Vaga Banda Óriáscirkusz produkcióit, akik gólyalábon gólyaként produkáltak gólyához illő fél lábon állást, majd cirkuszi artistaként dobáltak a magasból még magasabbra egyszerre három hatalmas kést. Miközben meg is nevettették a nézőtéren ülőket. A napot a Csiribiri Együttes koncertje, vagy inkább jókedvű interaktív bulija zárta, ahol az énekesnővel együtt énekeltek, táncoltak, apró koreográfiát tanultak a kipirult arcú gyerekek.

Május 28-án (hétfőn) 9,00 órától a legkisebbek érezhették, hogy számunkra ők mindennél fontosabbak, ugyanis a Bölcsődében ekkor tartották meg a már hagyományosnak számító gyereknapi délelőttöt.

Itt a gyerekek számára – a szülőkkel együtt játszás mellett – a legnagyobb élmény az volt, amikor a tűzoltóautóba, vagy a rendőrautóba ők is beülhettek, megnézhették azok felszerelését. De előtte még az apró csemeték – közülük többen első alkalommal – adtak elő a szülők és nagyszülők előtt egy közösen megtanult mondókát. Már aki nem ugrott azonnal anyukája ölébe, vagy nem szeppent meg a számára tömegnek ható közönségtől. Persze ők így aranyosak, és a bátrabbakkal együtt jól példázzák, hogy bár nem vagyunk egyformák, mindenki szerethető valamiért. Itt ezt ők megtanulják, és még eszerint élik a mindennapokat: segítik egymást, figyelnek a másikra, és igen, akarnak, szeretnek közösségben lenni, együtt játszani.
Kár, hogy mire felnőtté válnak, bizony néhányan ezt el is felejtik.

Pedig biztosan boldogabb lenne a világ, ha – minden gyerek számára – mindennap gyereknap lehetne.

Kiss Barnabás

FOTÓGALÉRIA: Sajószentpéteri gyermeknap a KSK-nál május 27-én