Az igazat mondd, ne csak a valódit

Kulturális hírek

Marokkói kezdeményezés után az UNESCO 1998-ban az északi félteke tavaszkezdetének napját, március 21-ét nyilvánította a Költészet Világnapjává. Magyarországon mégsem ezen a napon, hanem már 1964. óta minden évben április 11-én, József Attilának, a magyar líra halhatatlan óriásának (és nem mellesleg Márai Sándornak is) a születésnapján ünnepeljük a Magyar Költészet Napját.

Sokan, sokszor temették már a költészetet. Kár volt, mert szerencsére egyre több fiatal olvas verset, és próbálkozik meg saját maga is az írással. Ki-ki saját stílusában: gondolok itt a megzenésített versekre, a slam poetry művelőire, vagy az igényes szövegekkel reppelőkre, a közösségi térben szárnyait bontogató amatőr és félprofi verselőkre, de nem utolsó sorban a számtalan tehetséges kortárs költőre. Ünnepeljük most a verset, mert a versben ott van az ember önmaga: születésünk, eszméléseink, szerelmeink, küzdelmeink, örömeink, bánataink, sikereink, kudarcaink, haragjaink, megnyugvásunk és elmúlásunk. A vers a tiszta gondolatok, a tiszta szavak hordozója, becsüljük meg, szeressük, őrizzük, és adjuk tovább gyerekeinknek, unokáinknak. Mert a vers örök, ezt bizonyítják József Attila ma is érvényes sorai:

„Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.”
. . .
„S mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…”

Ezért kell az olyan kezdeményezéseket, kis szigeteket minden erőnkkel életben tartani, mint a Sajószentpéteri Irodalmi Kör, amelynek tagjai 2017. április 8-án (szombaton) 10.00 órától „Arany Jánostól József Attiláig” címmel költészet napi irodalmi matinét rendeztek a Lévay József Városi Könyvtárban. Ahol Stoytsheva Éva könyvtáros értő kalauzolása mellett igyekeztek megismerni a magyar irodalomtörténetnek ezt a méltatlanul silánynak is aposztrofált, a klasszikus és a modern költészetünk közötti átmeneti szakaszát, és a korszak költőit. Majd kötetlenül polemizáltak a versek, a költők szerepéről, az értékeink megmentésének fontosságáról, és most sem maradhatott el a saját versek felolvasása, amelyből egy kis ízelítőt itt olvashatnak.

Kiss Barnabás


Bartkó Erzsébet:
Vászonmarketing

I.
Finomra szövött vászon vagyok,
neked feszít az állvány.
Jeltelen felület, tiszta ing,
jelenvaló egy ábrán.

Még fehér a tó és hó az ég,
bár kissé érdes a felszín,
kapaszkodj belém, ha úgy mered,
legyél az első telt szín,

vígy haza, fesd meg tájaim,
dombot, hol örökké nyár van,
s ha félsz, ha nincsen ihleted,
eladhatsz anyagárban…

II.
Félig megfestett táj vagyok,
alattam ring az állvány,
néhány lágy ecsetvonás
szerelmek titkos álmán,

színekben akvarell-lazúr
összeér ég a földdel,
halvány árnyak, de fény az úr,
árkokban tavasz zöldell,

lehetek mély impresszió,
kandalló fényénél kajla
vonal, továbbgondolható,
ruhád színébe varrva…

III.
Keményre komponált portré vagyok,
még tart a korhadt állvány,
hideg, heges késnyomok
az idő besárgult vásznán,

mély árkokban ezer szín,
ezer megfestett réteg…
Reszkető ecset, kínra-kín,
föld-szülte zsánerképed.

Szobádban, ha imbolyog esti fény,
óarany, fehér, barna,
félig kész tájképem álmodom
kibomló sors-vonalra.


Kádas János:
Idő

Suhanó percek,
Ballagó órák járnak előttem.
A homlokomra karcolt ráncok mögött
tülekedő
gondok
birkóznak
Ha néha fájdalom-tű
szúr
szívembe
akkor lassul le
idő-órám balansz-kereke.
Életem fakuló ívét is
olykor gond-fogak mardossák,
mégis megcsillan rajta
néha
a fény.


Kiss Barnabás:
Adj esélyt egy új világnak

Előre nézz, ne múltban élj,
tégy jövődért, ne csak remélj,
kitárt szívvel indulj útra,
a gyengébbnek kezet nyújtva.

Adj teret a józan észnek,
gondolatnak, tiszta kéznek,
újra hitelt a jó szónak,
békét minden harcolónak,

tisztességet a szegénynek,
apró szikrát a reménynek,
rejteket a bujdosónak,
friss vizet a szomjazónak,

kenyeret az éhezőnek,
új hitet az ébredőnek,
adj jövőt az ifjúságnak,
ne törd szárnyát a madárnak.

Mind emberként éljünk végre,
ne nézz rám, mint ellenségre,
nem követsz majd vakon hadat,
ha legyőzted önmagadat!

Ne higgy minden hazugságnak,
adj esélyt egy új világnak,
hol nem kell mind együtt lépni,
szemlesütve, gyáván élni.

Legyen vége az ámoknak,
hihessünk még az álmoknak,
s hogy járhassunk emelt fővel,
ne dobj kenyérrel, se kővel!

Szabadság kell nekünk, béke,
nézni bátran más szemébe,
mosolyogni, és nem félni,
nem csak lakni, de itt élni!


Puskásné Szőke Éva:
Ments meg Uram

A kétszínű emberektől ments meg Uram.
Akik álarc mögé rejtik valódi arcukat.
Tettetik, hogy tiszta szívből szeretnek,
Mézes mosoly mögé rejtik közönyüket.

Lelkük mélyén tombol a gyűlölet,
Mégis ölelésre nyújtják két kezüket.
Azt hiszed, jó barátra találsz,
Aki meghallja, ha segítségül kiáltsz.

A jajgató szó elvész a semmiben,
Ölelő kéz helyett ököllel felel.
Ígéretek, szép szavak elhamvadnak,
Kétszínűemberektől ments meg Uram.


Rőczei Attila:
Égi áldás

Hajnali fény, mi rám ragyog,
E papírra vésett szerelem.
Rám így vigyáznak az angyalok,
S nagyjaim is itt vannak velem.

Miért kaptam e fénylő kincset?
Miért lettem egy a százból?
Hogy ezer szóból rímet merítsek,
S én vigyem a költői zászlót?

Mégis áldás nem átok,
Mert bíznak bennem fentről.
Az alagútban egy apró fényt látok,
S hogy néznek rám a Mennyből!

Köszönöm! Elismerés nekem!
Bár sokszor göröngyös az út!
De érzem, itt vagytok velem,
S áldjátok ez ifjút!

Hiszek bennetek! Számítok rátok!
Segítségért mégis fohászkodok,
Hogy érdemeljem, azt mit vágyok,
S a nagy örömben hozzám vonuljatok.

De még fejlődnöm kell,
S egykor fényes lesz nevem.
De ne dagadjon korán a mell,
Mert gazból virág nem terem.


Sebe Zsoltné:
Örökké

Fekete árnyak borítják testem
Érte nyúlnak, de el nem ejtem
Kiért, ha elalszom, a könnyem csorog
Kiért egész nap csak harcolok

Minden öröm, mit Isten ád
Vele nyer majd új koronát
Kiért, ha kell, majd meghalok
Kiért a szívem egyedül dobog

Oly sok év fűz hozzá rég
Szerető hitves, drága kép
Kiért szép a hajnali ég
Kiért felkelek reggel még

Ha eljő az alkonyat, s a magány
Utamon emléke a varázs
Kiért az éjjel ragyog még
Kiért a csillagokig repülnék