Egy ismeretlen Lévay önéletrajz

Kulturális hírek

Rendes körülmények között itt a Lévay napok egyik eseményéről szerepelt volna tudósítás. A mostani különleges helyzetben Tichy Kálmán tollából a Miskolci Napló 1925-12-02.-i számában megjelent, kevesek által ismert Lévay-önéletrajzzal emlékezünk városunk nagy szülöttére. Reméljük ez is hozzásegíthet, hogy emlékezete minél tovább éljen.

„Egy ismeretlen Lévay önéletrajz

A költő rövid autobiográfiája egy Pákh Alberthez intézett levélben
Rozsnyó, december 1.
(A Miskolci Napló rozsnyói tudósítójától.)

Lévay Józsefnek alább közölt s eredetiben a rozsnyói Városi Múzeumi levéltárában őrzött levele keltekor, 1852-ben Pákh Albert az „Ujabbkori ismeretek Tárá“nak hat kötete összeállításán dolgozott. Felhívásokat küldött szét az írókhoz, költőkhöz, publicistákhoz, a nemzet nagyjaihoz, hogy életrajzi adataikat a nagy mű számára vele közöljék.


Ilyen felhívásra válaszolt Lévay József is:
*Miskolc, sept, 3. 1852
 Édes jó barátom!
Én már benne vagyok a lébe, még pedig nyakig. A tanítások e hónap elsőjével már elkezdődtek s annyi a dolgom, hogy a fejem is szintugy füstöl. Na de majd csak végit érjük egyszer s akkor aztán nyugalmas lesz ez a statio, csak olyan mint akár a casinoi könyvtárnokság. Ez a sok holmi baj okozta, hogy tegnap előtti kapott s augusz. 25-érül kelt levelére csak most írhatom meg válaszul ezt a néhány sort. De ugyan mit gondol ön, hogy még az én nevemet, a keresztlevelemet is fel akarja jegyzeni az Ismeretek tárában? Az a tér, melyet én irodalmunkban elfoglalok, bizony alig elég arra, hogy talpamat rátehessem s hiszem és vallom minden szerénykedés nélkül, hogy rajta nyomaimat is rövid idő múlva el fogja söpörni a szél. Azonban ha ön úgy van meggyőződve, hogy a forradalom utáni szomorú napokban az én föllépésem is figyelemre méltó az irodalomban: inkább tulajdonítom az irántam viseltető baráti rokonszenvnek, mint az Ismeretek tára iránti gondosságának, vagy szerkesztői lelkiismeretességének.

Ide írom tehát röviden, hogy én is csak úgy születtem, mint mások születni szoktak Sajó Szentpéteren Borsodmegyében. Születtem pedig novemb. 18- án becsületes földmívelő s azon felül armálissal is bíró szüléktől. Először csak ott egyengettek rectramék és praeceptramék; később a miskolci ref. lyceumnak lettem növendéke, s utóbb híres diákja. Innen jogtanulás végett Késmárkra mentem Hunfalvy Pálhoz. Onnan patvariára s 1847-ben Szemerével, mint juratusa, Pozsonyba. A belügyminiszteriumnál fogalmazói méltóságban írogattam a Közlönyt (ezt jó lesz átugorni); s 1850 elején a „Naplóhoz“, amelyet Császár P. kiadott, ujdondászi minőségre szegődtem és ott voltam 1852 júniusig, midőn a fővárosi élettel jóllakva, beállottam a misk.ref. lyceum vagyis felgymnasiumhoz magyar literatura professorának. Hogy egyéb gonoszságot is követtem volna el, ezeken kiviül, arra nem emlékezem. Verselésemben határozottan az újabb Petőfi és Arany iskolához csatlakoztam, mivel annak útját a megszületendő nemzeti költészet útjának hiszem. Szeretem Heinet, Berangert, Mooret, Byront és a túrós galuskát, gyűlölöm Gulyánszkyt, Császárt, Nyúlassy Antalt és a kelkáposztát. Amit még ön ezekhez pótlólag rólam, költészetemről tud, tessék használni szabad tetszése szerint.

Igaz barátja
Lévay József.*”

Kiss Barnabás