Helyben van a sokszínűség

Kulturális hírek

Az ország minden szegletében az idei sokatmondó szlogenhez méltó, sokszínű programkínálattal várta a látogatókat február 2. és 4. között a Magyar Népművelők Egyesülete által már tizenkettedik alkalommal megrendezett Kultúrházak Éjjel-Nappal programsorozat.

Az idén először három kiemelt helyszíne is volt a rendezvénynek: pénteken Budakeszin nyitották meg az események sorát, szombaton a nagyvárosok közül Székesfehérvár állt a figyelem középpontjában, vasárnap egy kistelepülés, Hidasnémeti élvezett kiemelt média figyelmet.

A sokszínűséget példázza a hagyományos táncházak, népzenei és néptánc-találkozók, farsangi programok mellett a kínai festészet remekeit megidéző táncelőadás Százhalombattán, Lego-robot programozás és KépRegények Fényjátéka Pécsett, vagy a rajz- és animációs filmiskola műhelyfoglalkozása Kecskeméten, de szerveztek „művházi ottalvós bulikat”, kincskereső játékokat, römi versenyt, bridzspartyt, pingpong-maratont és csocsó bajnokságot is.

A szervezők ebben az évben is meghirdették a közművelődési intézményeknek szóló pályázataikat, mint az #okosművház2018 innovációs kiírás (a közművelődés hagyományteremtő és hagyományőrző szerepét erősítő módszereinek, formáinak, jó gyakorlatainak bemutatására), a #mindentegylapra! című, a szervezetek programjait, munkáját népszerűsítő plakátpályázat, vagy a #vanképedhozzánk? fotópályázat (ahová az intézmények mellett a közönség is pályázhatott a programsorozat eseményein készült fotókkal).

Sajószentpéteren 2018. február 2-án pénteken a Kulturális Központban 14:00 órától „Péteri táncház” várta a néptánc iránt fogékony fiatalokat és minden érdeklődőt. A táncparketten Körmöndi Tamás tánctanár segítségével ismerkedhettek meg ennek a hasznos, és a hagyományőrzésben kiemelt szerepet játszó szórakozási formának alap lépéseivel, rejtelmeivel, vagy fejleszthették tovább tudásukat. A talpalávalót ezúttal is Hódi Klára zenekara szolgáltatta.
A táncban szerzett fáradtságukat a résztvevők azonnal kipihenhették a helyszínen, ugyanis 15.00 órától a „Farsangi Játszóház”-ban már csak a kezeiket kellett ügyesen mozgatni, amikor álarcokat készítettek a kézműves alkotások kedvelői.

Szombaton a Lévay József Városi Könyvtárban az „Arcod rejtsd álarc mögé…” címmel meghirdetett családi szombaton szintén farsangi kézműves foglalkozáson vettek részt apróbb-nagyobb gyerekek, ahol szüleik segítségével szintén aktuális karneváli maszkokat, szemüvegeket, papírsárkányokat készíthettek, miközben megízlelhették az egyéni és közös alkotás sikerének ízét is.

A résztvevők – mint minden ilyen kedves, vidám rendezvényen – most is jól érezték magukat, és azok bánkódhattak és veszítettek csupán, akik nem jöttek el.

Kiss Barnabás