Hirdetmény

A Sajószentpéter Városi Önkormányzat tájékoztatja Önöket, hogy Sajószentpéter Város Képviselő- testülete a 118/2021. (III.30.) számú határozatában döntött, hogy a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozóan szükséges új Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) elkészítése, valamint az ITS-ben szereplő projektjavaslatok műszaki tanulmány színtű kidolgozása ahhoz, hogy pályázatot nyújthassunk be uniós forrásokra.

A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet előírásai értelmében az önkormányzat partnerségi rendelete szerint a településrendezési eszközök módosítását megelőzően – a tájékoztatás és a partnerségi vélemények, javaslatok megismerése céljából az új Integrált Településfejlesztési Stratégiát munkaközi tájékoztatásként a város honlapján és közterületi hirdetőtábláján bemutatatjuk, valamint a Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó termében

  1. július 5–én 16:00 órakor 

LAKOSSÁGI FÓRUM -ot 

tartunk, melyre a lakosság, az egyházak, a civil szervezetek képviselőit tisztelettel meghívom.

A dokumentációval kapcsolatos észrevételeket a lakossági fórumon személyesen, vagy a fórum időpontjától számított 8 napig írásban Dr. Faragó Péter polgármester nevére címezve tehetik meg. (Sajószentpéter Városi Önkormányzat 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4., Email: titkarsag@sajoszentpeter.hu )

 

Sajószentpéter, 2021. június 24.

 Dr. Faragó Péter sk.

polgármester

Programajánló


   


További híreink

Közérdekű telefonszámok

  • Központi Segélyhívó: 112
  • Rendőrség: 107
    Sajószentpéteri járőr 20/ 215-4081
  • Mentők: 104
  • Tűzoltók: 105
  • Orvosi Ügyelet: (48) 345-108, 20/250-4937
ÖNK 2020i választás
Adatvédelmi tájékozattó
Szakkör