Idén is majális

Kulturális hírek

Május elsejéről sok minden eszünkbe juthat. A majális, a sör, a virsli napjainkban is uralkodó fogalmak maradtak, a munkásosztály, és a szolidaritás viszont eléggé idegenül hangzanak. Utóbbira igény még éppen lenne (hajlandóság már kevesebb), előbbi pedig gyakorlatilag kihalóban van, csak Nagy Feró követeli szakadatlanul a nyolc (és nem csupán papíron nyolc) óra munkát.

A nyolc óra szórakozást pedig a Sajószentpéteri Kulturális és Sportközpont munkatársai igyekeztek biztosítani, ugyanis ez évben is megrendezték a két napos majálist.

Április 30-án (vasárnap) este hét órától az MSK előtt a Kazincbarcikai Ifjúsági Fúvószenekar zenéje és a Sajószentpéteri Gyöngyszem Mazsorett Csoport két formációjának műsora igyekezett jó hangulatot teremteni a hagyományos fáklyás felvonuláshoz, amelynek végcélja ezúttal is a BÉV telepi ABC előtti tér volt. A fél nyolckor elindult zenés-táncos kavalkádhoz sok érdeklődő csatlakozott, akiket a Pipiske dombon már tábortűz fogadott.

A fellépő vendégeinket pedig a park színpada, ahol először az érettségire készülő Opitz Barbara, az X-Faktor utolsó, hatodik szériájának győztese mutatott be egy vegyes műfajú blokkot latinos, arab beütésű, blues, rock dalok mellett régi nosztalgia slágerekből. A saját hangjára és karakterére átszabott nótákat, mint az „Erdő közepében járok” (Republic), a „Gondolsz-e majd rám” (Echo), vagy az „Utánam a vízözön” (Poór Péter) most élőben is hallhatta és énekelhette vele a sajószentpéteri közönség.

Majd a miskolci születésű Veréb Tamás következett, aki már kilencéves korában a Miskolci Nemzeti Színház színpadán állhatott, és 2013 óta a Budapesti Operettszínház művésze, de tavaly elvégezte a Miskolci Egyetem klasszikus ének szakát is. Igazi népszerűségre a – szintén TV műsor – Sztárban sztár 2016-os szériájának megnyerésével tett szert, ahol számos nő és férfi énekes bőrébe kellett bújnia, így színészi játékban is rengeteget profitált belőle. Azóta – amint azt a Gáspár Laci „Hiszek a dalban” című slágerével indított zenés-táncos show-jában mi is láthattuk – bátrabban nyúl olyan elemekhez, amikhez korábban nem. Ugyanis két táncos lánnyal most is megállás nélkül végig táncolta a műsorát.
Mint a Sajó TV kamerája előtt is elmondta, élő zenés bulikkal, szóló műsorral, musical slágerekkel többféle formációban is járja az országot. Emellett a színházi munkát sem hanyagolja, a Rómeó és Júlia címszerepe után most egy nagyon bonyolult, összetett alakításra készül: a Notre Dame-i toronyőr, Quasimodo megformálására. Ami különlegesen nehéznek ígérkezik, hisz torzító smink nélkül, csupán színészi játékkal kell hitelessé tennie a karaktert. A világhírű musical hazai ősbemutatóját (vele a főszerepben) augusztus11-én Szegeden a Dóm téren tekintheti meg a közönség.
Az első napi programot a mindig népszerű és most is látványosra sikerült tűzijáték zárta.

Május elsején (hétfőn) délután két órától a kulturális központ előtti téren „Családi nap” várta az érdeklődőket, főleg a gyerekeket. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere: körhinta, népi játékpark, kézműves foglalkozás, lufihajtogató bohóc, Bóbita és Bendegúz bohóc műsora, de a májusfa állításával és a táncházzal a hagyományokról sem feledkeztek meg. És ezután mi más következhetett volna, mint a nyolc óra pihenés.

Kiss Barnabás

fotógaléria megtekintése

Programajánló


   


További híreink

Közérdekű telefonszámok

  • Központi Segélyhívó: 112
  • Rendőrség: 107
    Sajószentpéteri járőr 20/ 215-4081
  • Mentők: 104
  • Tűzoltók: 105
  • Orvosi Ügyelet: (48) 345-108, 20/250-4937
ÖNK 2020i választás
Adatvédelmi tájékozattó
Szakkör