Országos Könyvtári Napok

Kulturális hírek

Az 1991. október 31-én alapított Magyar Olvasástársaság 2005 évi kezdeményezését elfogadva minden évben a nagy magyar mesemondó, Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük a „népmese napját”.

Napjainkra szép hagyománnyá vált, hogy a könyvtáraink ennek tiszteletére Országos Könyvtári Napok címmel egy hetet kitöltő rendezvénysorozattal hívják fel a meséken, könyveken túl kicsit saját magukra is a figyelmet.

A Sajószentpéteri Lévay József Városi Könyvtár – csatlakozva az országos programhoz – 2018. október 1-7 között ennek jegyében rendezte programjait, amelyre elsősorban a kisgyerekeket és szüleiket szerették volna becsalogatni.

A programsorozat október 1-én (hétfőn) 14,00 órától a negyedik alkalommal megrendezett városi mesemondó versennyel indult, amelyen először a megjelent versenyzők, tanárok, és érdeklődő szülők közösen „avatták fel” a gyerekkönyvtárat díszítő mesefalat. A meseszép jeleneteket Balogh Józsefné álmodta meg és készítette el dekorgumiból mintegy húsz (generációtól függetlenül népszerű) meséből vett szereplőkkel. A reményeink szerint ezután ide egyre gyakrabban betérő gyerekek ismerősként üdvözölhetik majd Süsüt, a sárkányt, Kukorit és Kotkodát, Bogyót és Babócát, a Mézga család tagjait csakúgy, mint Vukot, a Gumimacikat, a kis vakondot, vagy éppen Maci Lacit.

A mesemondó vetélkedésen két kategóriában a város három tagiskolájából 18 ifjú állt ki bátran a közönség elé, hogy elmondja, előadja, és némelyikük át is élje a jól kiválasztott, és kemény munkával megtanult érdekes, vidám, csattanós meséjét. Bár mindahányan megérdemelték volna az első helyezést, a meseértő zsűri (Csatlósné Radeczky Mária nyugdíjas könyvtáros, Dubniczky Mátyásné könyvtáros, Kaszáné Vincze Éva a Sajószentpéteri Központi Napközi Otthonos Óvoda vezetője) mégis kénytelen volt sorrendet felállítani közöttük.

Az I. kategóriában (1. és 2. osztályosok) a képzeletbeli dobogón kialakult Bucsi Zétény Arion (Hunyadi) – Forgács Hanna Barbara (Kossuth) – Lakatos Xénia (Móra) sorrend mellett Eszlári Anna (Kossuth) különdíjat érdemelt ki.

A II. kategóriában pedig Kádas Anna Dóra (Kossuth) – Lukács Adrienn (Kossuth) – Kiss Dorina (Móra) helyezettek és a különdíjas Bari Kendra Annamária (Móra) vehetett át ajándékokat.
Október 2. (kedden) 10.00 órakor az eső – ha el nem is mosta, de – átalakította az eredeti programot. Így nem a gyerekek jöttek el a könyvtárba, hanem a Csiribiri Együttes ment házhoz (a Kossuth Lajos Általános Iskola tánctermébe) egy fergeteges „Sulibuli”-ra, hogy műsorukkal elvarázsolják az elsős kisdiákokat.

Október 4. (csütörtökön) 10.00 órakor a „Mesélő falak” című foglalkozáson a Semmelweis úti óvoda Pillangó csoportja ismerkedett meg a lépcsőfordulóban a négy évszakot, majd az emeleten a húsz mesét megjelenítő mesefallal. Végül Stoycheva Éva könyvtáros előadásában „A kis vakond nadrágja” című mesét hallgatták tágra nyílt szemekkel és fülekkel.

Október 6. (szombat) 10.00 órától a „Családi szombat” elnevezéssel egy kézműves játszóházba várták a gyerekeket és szüleiket, hogy közösen játsszanak egy „októberi Torpedót”, majd őszi hangulatú függő, és fali díszek, valamint képkeretek készítésével fejlesszék kézügyességüket, és kreativitásukat.

Kiss Barnabás