Sajószentpéter anno (4. rész)

Az egykori Sajószentpéter életének pillanatait felvillantó cikksorozat mostani epizódjában lapozzunk bele a közélet szinte minden területét, azok eseményeit megörökítő, a település számára fontos, vagy érdekes szereplőit bemutató nyomtatott sajtó történelemkönyvébe. Ebből kiderül, hogy eleink már több mint egy évszázaddal ezelőtt is milyen haladó módon gondolkodtak a sajtónyilvánosságról.

A technika folyamatos fejlődésével az emberekben mind nagyobb igény jelentkezett, hogy a nagyvilág történései mellett a környezetük eseményeit is több, és lehetőleg minél megbízhatóbb forrásból megismerhessék. Mennyire igazuk volt! Ugyanis az idő múlásával a jelenkori történelem, különösen a helytörténet kutatói számára egyre fontosabb – és amennyiben független sajtótól származik -, hiteles forrásává váltak az országos, regionális és helyi újságok. Emiatt minden kiadóra, és újságíróra óriási felelősség hárul, hogy a lap ellenőrzött tényeket, és nem az adott kor politikai szájízének megfelelő propagandát közvetítse. Ez elemi érdeke kellene, hogy legyen mind nekik, mind a hírek befogadóinak. Mert ma tartozunk felelősséggel azért, hogy a holnap minket követő generációk pontosan megismerhessék történelmünket. Mint ahogyan József Attilától is tudjuk, hogy „az igazat, mondd, ne csak a valódit!”

 „A sajtó szabadsága eminens közérdek. Sajtószabadság nélkül a többi szabadság sem létezik maradéktalanul, szabad sajtó nélkül nincsen valódi demokrácia sem. Erre az összefüggésre már nagyon korán és nagyon sokan ráébredtek. Nálunk például a reformkorban vált közkeletűvé, így nem csak a radikálisok követelése volt a cenzúrának, az előzetes kontrollnak az eltörlése, de a centralistáké és még a nemesi liberális fősodoré is”- így ír erről a Helsinki Bizottság egy korábbi, a sajtószabadság nemzetközi napjára (május 3.) készült elemzésében.

De mindezeket Sajószentpéter szülötte, Lévay József is meg tudná erősíteni, aki a szabadságharc leverése, és rövidke itthoni kitérő után két esztendőn át a Pesti Napló munkatársaként Pesten élte az „újdondászok” életét. De ez majd egy későbbi epizód témája lehet.

A Borsodi Szemle 1979-2. számában megjelent Kiss Gyula: Nosztalgiák és remények – Sajószentpéter – című szociográfiai írása viszont Sajószentpéter múlt század elejét idézi meg, bemutatva, hogy egy ilyen kis településen is milyen fontosnak gondolták a helyi lapkiadást:

 „Midőn Csurgay Árpád okl.[eveles] s.[egéd] jegyző hozzáfog, hogy „az idő emésztő fogai elől” bizonyos, itt végbement eseményeket följegyzése révén megmentsen, Sajó Szent Pétert, lelkesedésében is „hajdan városnak nevezett községként” említi. Ilyen igényre mutat, hogy elég serény tevékenység folyt itt a század első éveiben lapalapítás dolgában. A Felsőborsod utóda, a Felsőborsodi Lapok 1904. július 17-én közölt „Az olvasóközönséghez” című cikkéből: „Rövid egy és fél esztendő alatt, rövidebb és hosszabb megszakítással ötször kelt életre városunk két lapja, a Sajóvidék és a Felsőborsod”. A Sajóvidéket 1902 végén alapították, s indították rövid életű útjára, de Miskolcon nyomták. E szellemi vállalkozás 1905 februárjában már Sajószentpéter és Vidéke névre hallgat, s jellegét tekintve: közgazdasági és szépirodalmi hetilap. A lapnak bizonyos Csízy Elemér volt egy személyben felelős szerkesztője, kiadója, tulajdonosa, s az ő nyomdájában is készült. E hetilapoknak fő dolguk a „helyi polgári fejlődés kezdetlegessége miatt” az olvasók táborának szélesítése volt. Érthető.
Az 1906-ban ismét Felsőborsod címmel indult újabb lapkísérlet a következő évben beleolvadt az Ózdi Hírlapba. A függetlenségi koalíció győzelme adta e vállalkozáshoz a létalapot, s a programot is mindenképp: „Szakítani kell a múlt nembánomságával és ki kell irtani a helyi klikk-uralmat”.
A legjelentősebb publicitás-kielégítést, s már a „nagyvilágra” való ráhangolódást is jelentette az Abaúj-Torna és Felső-Borsod, úgyis, mint „általános érdekű hetilap” — miként az impresszumon megnevezte önmagát. 1908 márciusától elég sokáig, 1913-ig élt mint a címe is mutatja, amolyan regionális kapcsolatokat teremtő s őrző lap lehetett, megjelenési helye: Kassa-Sajószentpéter. A lap voltaképpen Kassán készült, ott volt a szerkesztőség, a felelős szerkesztő, a társszerkesztő pedig Sajószentpéteren. 1911 januárjában találjuk az utolsó szent-péteri társszerkesztő nevét a lapon, azután a kassai központhoz való kapcsolódás súlypontja Szentpéterről Szikszóra, Abaújszántóra, Szepsire tolódik át.”

Példájuk azt mutatja, hogy – felismerve a nyilvános tájékoztatás szükségességét – minden erővel, anyagi áldozatok árán is igyekeztek helyi újságot fenntartani. Szerintem helyesen.

Hogy mennyire meghaladták korukat, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy közel nyolcvan év elteltével, rendszerváltás után jelentkezett újra folyóirat Sajószentpéteren: 1991. januártól „Péteri Szavak” néven havonta megjelenő „Sajószentpéterért” Baráti Egyesület független társadalmi lapja (ahogyan az impresszumban magát azonosította). Két évtizeden keresztül ebben a közösségi szerkesztésű újságban számoltak be a város múltjáról, jelenének eseményeiről. Aztán 2008 tavaszán a város képviselő-testülete a Sajó TV Kht-ra bízta egy helyi, közéleti újság kiadását. Így született meg a „Szentpéteri Krónika”, amely a márciusi első számától kezdve – akkor havi rendszerességgel – tájékoztatja színes tudósításokkal és fotókkal a város lakóit a képviselő-testület döntéseiről, és a közélet más fontos történéseiről. A több mint négyezer példányszámú ingyenes közéleti magazin az önkormányzat anyagi forrásaitól függő rendszerességgel, ma kéthavonta jelenik meg.  Reméljük, mindaddig, amíg – internet ide, Facebook oda – lesznek olyan sajószentpéteri polgárok, akik csak ebből tájékozódnak (nyomtatásban) környezetük híreiről.

Kiss B.

Kép forrás: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár