Színházi évadzáró

Kulturális hírek

Március 20-án (kedden) 18.00 órakor a 2017/18-as színházi évad immár a negyedik,
egyben utolsó bérletes előadás előtt gördül fel a függöny a Sajószentpéteri Kulturális
Központ színháztermében.

Ahol ezúttal a Pesti Művész Színház előadásában az olasz gyökerekkel rendelkező, Svájcban
született francia drámaíró, Marc Camoletti „Négy férfi gatyában” című zenés vígjátékát
láthatja a nagyérdemű. A Straub Dezső rendezésében színpadra állított bohózat zenéjét Rossa
László szerezte, a dalok szövegeit Bencze Balázs írta.
A februári előadáson már a sajószentpéteri színházkedvelők is meggyőződhettek arról, hogy
nem érdemtelenül vált Camoletti a huszadik század legtöbbet játszott francia szerzőjévé.
Darabjait Franciaországon túl nem csak Angliában, hanem számos ország színpadain
játszották zajos sikerrel, többet közülük a magyar közönség is láthatott. Fergeteges humora, a
pikáns helyzetek teremtésében, a félreértések miatti bonyodalmak fokozásában, azoknak
váratlan megoldásában való könnyed jártassága garancia arra, hogy a darabjai jó szórakozást
nyújtsanak a hétköznapi gondok terhei alól szabadulni vágyó közönség számára.
Camoletti a Boeing, Boeing három légikisasszonya után most még emelni is tudja a tétet:
ezúttal négy hölgy és négy férfi kalandjait kell követnünk a színpadon, ahol mindenki mást
akar. Az örök törvény szerint a férfi a nőt, a nő a férfit.

„Ha egy darabban négy nő él egy lakásban, abból béke sosem lehet! Mert ha – példának
okáért – táviratot van kedve feladni, biztos, hogy az albérlőknek, de még a szobalánynak
(Berthe: Lengyel Eleonóra) is kedve szottyan ugyanazt megtenni. Ki a lakást akarja kiadni
(Georgette, a tulajdonos: Fodor Zsóka), ki önmagát eladni. Van, aki modellt keres a
festményéhez (Jacqueline, a festőművész: Nyertes Zsuzsa/Papp Kati), a másik meg tanítványt
(Janine, a zongoratanárnő: Fogarassy Bernadett). A megszólított urak pedig érkeznek is szép
sorban: Bernard (Bajomi Nagy György), aki a lakást akarja kivenni, Spartacus (Beleznay
Endre), aki modellt állna, Jean (Straub Péter), aki zongorázni tanulna, és Bertrand (Straub
Dezső), aki feleséget keres. De, hogy nem abban a sorrendben, ahogyan azt a hölgyek várják,
abban biztosak lehetünk.
Főleg, ha az írót Marc Camolettinek hívják, és nem más ő, mint korának legnagyobb bohózat
szerzője. A keveredések, félreértések hahotafakasztó ötletei pedig üzemszerűen dőlnek az író
tollából. Mint a néző a nevetéstől. De addig nem szabadulhatunk az őrülettől, míg
„legatyásodva” minden kandúr a párjára nem lel. Gyorsan elszalad az a két fergeteges
felvonás, és mire a csomók kibogozódnak, elfelejtjük minden hétköznapi búnkat, bajunkat.
Camoletti biztosra megy! A vidám, kissé pikáns, remek poénoktól sem mentes darab
nagyszerű téli, színházi kikapcsolódásnak ígérkezik.”

Hogy az előadás után legördüljenek a függönyök, és néhány hónapig úgy is maradjanak, hogy
aztán várhassuk a következő évadot.

Kiss Barnabás