TÁJÉKOZTATÓ 65 év felettiek részére adható egyszeri természetbeni támogatásról

 

A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 3/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelet 19/A.§-a szerint egyszeri természetbeni támogatás állapítható meg – a megélhetéssel kapcsolatos költségek csökkentéséhez – annak a személynek, aki

– a tárgyév november 1. napjáig a 65. életévét betöltötte és
– havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 500 %-át, jelenleg a 142. 500.-Ft-ot.

A támogatást a települési önkormányzat évente egy alkalommal, tárgyév december hónapjában szociális célú Étkezési Erzsébet- utalvány formájában nyújtja. A támogatás összege személyenként

6.000,-Ft.

A támogatásra való jogosultság fennállása az igénylő nyilatkozata és a Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal nyilvántartásának adatai alapján kerül megállapításra.

A támogatás megállapításához szükséges, az érintettekhez eljuttatott, illetve a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztályán személyesen is átvehető nyilatkozatot kitöltve postai úton a 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. szám alá, vagy személyesen a Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztályának ügyfélszolgálati irodájára (3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.) lehet benyújtani 2017. november 15. napjáig. A határidő elmulasztása jogvesztő. A beérkező igények feldolgozása folyamatos, a támogatás megállapításáról a polgármester határozatban dönt.

Az Erzsébet-utalványok átadásáról a Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal legkésőbb 2017. december 20. napjáig gondoskodik.

Az utalványok 2017. december 4-15. között személyesen vagy írásbeli meghatalmazással átvehetők a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztályán (Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.szám I.em ).

Azon ügyfelek részére, akik életkoruk, fizikai, egészségi állapotuk, vagy tartós távollétük miatt nem tudják személyesen átvenni az utalványukat és meghatalmazottal sem rendelkeznek, a Polgármesteri Hivatal munkatársai 2017. december 18-20. között lakcímükön kísérlik meg az utalványok átadását.

Az Étkezési Erzsébet-utalvány fogyasztásra kész ételre és melegkonyhás vendéglátóhelyi étkezési szolgáltatásra váltható be, használható fel az utalványok elfogadására szerződött szolgáltatóknál (pl. Penny Market, Coop, Spar).

Sajószentpéter, 2016. október 24.

Dr. Guláné Bacsó Krisztina sk.
jegyző

Programajánló


   


További híreink

Közérdekű telefonszámok

  • Központi Segélyhívó: 112
  • Rendőrség: 107
    Sajószentpéteri járőr 20/ 215-4081
  • Mentők: 104
  • Tűzoltók: 105
  • Orvosi Ügyelet: (48) 345-108, 20/250-4937
ÖNK 2020i választás
Adatvédelmi tájékozattó
Szakkör