Tisztelet a bányászoknak

Kulturális hírek

Sajószentpéter település fejlődését, az itt élő családok életét, az itt élő családok nagy részének megélhetését egy évszázadon keresztül a mélyművelésű szénbányászat határozta meg. Erkölcsi kötelességünk tehát, hogy egy évben legalább egy alkalommal, a bányászközösségek egykor legnagyobb ünnepén, a Bányásznapon, emlékezünk a múltra. Annak ellenére is, hogy a városban, de az országunkban is mára szinte teljesen kihalt ez a szakma.

A bányászat az emberiség egyik legelső ipari jellegű tevékenysége. Diodorus Siculus (Kr.e. 90-27) ókori görög történetíró említi meg először a bányákban munkát végző, kizsákmányolt rabszolgák sorsának sanyarúságát. Magyarországon az Árpád-házi királyok – betelepítettek számára kiváltságok biztosításával – igyekeztek meghonosíttatni a bányakultúrát. Az újkori bányaművelést 1627-ben Selmecbányán Weindl Gáspár által puskaporral végzett (próba) robbantás, majd 1759-ben Brennbergbányán az első bányafeltárás alapozta meg.

A Borsodi szénbányászat kezdeteként 1786-ban báró Radvánszky Ferenc megnyitotta első bányáját Sajókazán.

Sajószentpéteren 1888-ban a Xifkovics család nyitott egy lejtős, és két függőleges aknát, majd 1889-ben gróf Szirmay Alfréd bányája nyílt meg. A Magyar Általános Kőszénbányák Rt. 1895-ben mindkettőjüktől megszerezte a tulajdonjogot, és felépítette a Hazai Üvegipari Rt. sajószentpéteri gyárát.

Az ezt követő évtizedekben a magyar ipar, és Sajószentpéter fejlődésének záloga lett a szén, egészen addig, amíg 1964-ben a II. aknán le nem álltak frontfejtések, majd 1973-ban gazdaságtalanná nyilvánították, és megszűnt a bányaművelés.

1919. szeptember 6.-án a tatabányai tüntetésen eldördült, tizennyolc bányász életet követelő csendőrsortűz emlékére 1951 óta az ország egykori bányásztelepülései szeptember első vasárnapján tartják meg a Bányásznapot.

Sajószentpéter vezetői és az itt élők (leginkább az idősebb generáció tagjai, mint a múlt tanúi) még ma is őrzik, és igyekeznek tovább is adni az egykori bányász hagyományokat. A város augusztus végén rendszeresen megrendezi a Fúvószenekarok találkozóját, majd a Bányásznapot is.

A 2019. augusztus 30-án (pénteken) 17 órakor a Bányász emlékműnél megrendezett idei, a sorban 69. bányásznapi megemlékezésen a Bányász Szakszervezet nívódíjában részesített Sajógyöngye Népdalkör bányászdalokból összeállított csokorral, míg a Perecesi Koncert Fúvószenekar zenéjével idézte vissza az egykori hangulatot.

Nagy Tibor, a Magyarországi Bányásztelepülések Országos Szövetségének elnökségi tagja ünnepi beszédében összefoglalta a szakma országos és megyei történetét, kiemelve, hogy az ország újjáépítése a szénbányászat nélkül nem történhetett volna meg. Érdekességként megemlítette, hogy hazánkban elsőként Sajószentpéteren épült közfürdő a bányászoknak, az itteni aknákban alkalmaztak gépi réselést, és a kísérleti kamrafejtés itt vált frontfejtéssé. Majd említést tett a sport és kultúra támogatásáról, és a bányásztelepülések, a közösségek életében betöltött szerepéről. Sajnálatát fejezte ki, hogy ezekbe, és általában humán tőkébe (mint az oktatás is) ma egyre kevesebb pénzt fektet az állam. Pedig ezek hordozzák magukban a múltat, határozzák meg a jelent, és teremtenek jövőt. Majd egy Ady-idézettel zárta megemlékezését, és kívánt Jó szerencsét: „Emlékezem, hogy tegnap örültem // S körülöttem tegnapok, holtak. // Csak a mát nem látom sehol sem. // Mi lesz holnap?”

Az ünnepi beszéd és a Bányász himnusz elhangzását követően a sajószentpéteri önkormányzat, közösségek, és magán emberek helyezték el az emlékezés koszorúit, virágait a bányász áldozatok emléktáblája előtt. Hogy egy percre lélekben együtt lehessenek azokkal, akik áldozatként, vagy az élet kérlelhetetlen rendjének engedelmeskedve, az utolsó „Jó Szerencsét” óta ma már az égi bányákban fejtik a szenet.

Kiss Barnabás

fotógaléria megtekintése