Várostörténet

Sajószentpéter története

Sajószentpéter város az Északi-középhegység részeként a Borsodi-völgymedencében helyezkedik el Miskolc és Kazincbarcika között. Az itt lakók száma a 2015-ös hivatalos adatok szerint 11679 fő volt. Városunk azon kevés települések egyike, ahol fellelhetőek a Neander-völgyi ember életterének nyomai. A Nagykorcsolyás lelőhelyen 1982-ben végzett feltáráson bebizonyosodott, hogy a fellelt leletanyag egy része a középső paleolitikumból származik, ami a Krisztus előtt 130.000 és 30.000 év közé datálódik, amikor a korszak embere a Homo sapiens neanderthalensis volt. Városunk területén, a Margit-kapu-dűlő lelőhelyen a régészek feltártak egy nagyon korai felső paleolit korszakból származó Gravetti kultúra életterét is. Az élettér folytonosságát a neolitikumban, a rézkorban, a bronzkorban az itt élő emberek emlékanyaga bizonyítja. Kimutatható az alföldi vonaldíszes kultúra, a bükki kultúra, a badeni kultúra, a kyjatice kultúra jelenléte. A vaskorban a kelták, a szkíták, a császárkori germánok, a népvándorlás korából az avarok leletanyaga is megtalálható a település határában. A község a mai területén az Árpád-korban már biztosan fennállott, a város első írott okleveles említése a XIII. századból, 1281-ből maradt fent, amikor is magyarul említik a források „Senthpeter” települést. Az említett forrás leírja a település vízfolyását is „Negewenpotaka” néven, azaz a Nyögő-patakot is. A település latin neve: villa Sancti Petri elárulja, hogy városunk a nevét a Szent Péter tiszteletére emelt templomáról kapta. Kezdetben királyi birtokként számon tartott mezőváros volt, később a Pálóczi-család birtoka lett, akiknek Albert király adományozta 1438-ban. Birtoklásuk 1526-ban szakad meg, amikor Pálóczi Antal a mohácsi csatamezőn elesik, birtokait a Perényiek kapják meg. A város birtoklástörténetében e korszakban jelentős súllyal bírt még a Szentpéteri Merth család, a Jászy család, valamint a pálos rend. 1577-től a Báthoryak, 1603-tól a Rákóczi-család birtokolja Sajószentpéter mezővárost. Birtokot szerez még a Senyey és a Lorántffy-család is. A gyors fejlődésnek köszönhetően a vármegye központja a XIV-XV. századra Sajószentpéter mezőváros lett. Itt tartották a nádori közgyűléseket és Borsod vármegye törvényszékét. 1446-ban Hunyadi János kormányzó a korábbi Péter- és Pál-napi vásárhoz két újabb vásárkiváltságot adományozott a településnek, amit Szent Gergely és Szent Miklós ünnepére helyezett el. Mindkét szent ünnepe köthető a szőlőhöz: míg Szent Gergely ünnepe a hagyományos szőlőmunkák kezdetét jelentette, Szent Miklós ünnepére már az újbor minősége megismerhető, így a távoli vidékek borkereskedőit várhatták erre a vásárra. A város kiemelt jelentőségének hanyatlása a XV. század második felében, Miskolc felemelkedésével kezdődött. A Zsigmond király halála utáni huszita mozgalmak keserítették meg a település és a vármegye lakóinak életét. Az állandó veszélyt, pusztítást jelentő huszitáknak köszönhető, hogy a védettebb Miskolc város lett a vidék központja. Az áldatlan állapotnak Hunyadi Mátyás trónra kerülése vetett véget, aki 1462-ben legyőzte és behódoltatta Jan Griskát, a huszita zsoldos hadak főkapitányát. Mátyás király halála után a hanyatlás a mohácsi csatavesztéssel teljesedett ki. A vármegyei nagyobb várak ideig-óráig ellenálltak a török pusztításának, de a Füleki vár eleste 1544-ben megnyitotta az utat a Sajó völgye irányába. Sok baj volt a törökökkel, a város híres vásárait lerohanták, fosztogatták, lakosait rabságba vitték. A településnek jó nevű iskolái voltak, köszönhető a nagynevű prédikátoroknak és tanítóknak, mint Szikszai Fabricius Balázs és Thury Farkas Pál. Az utóbbi a korai reformáció nagy egyénisége, aki 1561-től volt városunk lelkésze. A templom, ahol prédikált, katolikus templomnak épült a 14. század közepén, gótikus stílusban. Szent Péternek a település névadója után szentelték fel, majd a protestáns fejedelmek idején megerősödő református egyház kapta meg a templomot. Az emblematikus épületet a XVIII. században átépítették, bár kinézete jelentősen változott, gótikus jellege megmaradt. A Rákóczi-szabadságharcban résztvevő Szentpéteri Imre, aki korábban Borsod vármegye alispánja volt, a fejedelem szolgálatában a brigadérosi rangig vitte. 1707 februárjában a szentpéteri házában látta vendégül II. Rákóczi Ferencet, aki ekkor Pozsonyból Munkácsra utazott. Szentpéteri Imre 1725 körül hunyt el, az ő leszármazottaival házasságra lépve került a településre Ragályi István és Lossonczy Károly, akik leszármazottai a Szirmayak, a Pilta és a Máriássy családdal együtt lesznek jelentős birtokosok a településen. Meg kell említeni még az Ónody családot, akinek birtokai a Jászy családtól származtak, és Duzsnokon építettek ki maguknak kúriát és majorságot. A család leghíresebb, leghírhedtebb tagja a család utolsó leszármazottja, az 1760-ban Sajószentpéteren született Nemes Ónody András, más néven Angyal Bandi volt. Ő az úgynevezett úri betyárság sajószentpéteri képviselője, akit nem a szegénység kényszerített erre az életmódra, hanem a kalandvágy. Mint a romantika korszakának hőse, imádta a szép lovakat elkötni és a csinos fehérnépet elcsábítani.

varostortenet

Lévay József, településünk nagy szülötte már a negyvenes évek mozgalmaiban került az irodalmi s a közélet sodrába, a szabadságharcot pedig Szemere Bertalan oldalán mint a belügyminisztérium tisztviselője élte át. 1865-től a főispán főjegyzővé nevezte ki, majd 1895-ben Borsod vármegye alispánja lett. Mint költő, korának népszerű és elismert művésze volt. Miskolc és Sajószentpéter város díszpolgára. Lévay József egykori lakóházában jelenleg emlékmúzeum működik. A város tehetősebb nemesi családjai a XX. század elején a négyesi Szepessy, a pazonyi Elek, a kiscsoltói Ragályi, a gyülvészi Dadányi és a Gedeon család voltak.

A magyarországi kőszénbányászat felfutása a szénigény megnövekedése miatt az 1840-es évek végén indult meg. A Sajó völgye szénkitermelésének előmozdítására építettek Sajószentpéteren vasutat, amin keresztül bekapcsolódott a szénvidék az országos vérkeringésbe. 1894-ben telepítette Sajószentpéteren gróf Szirmay a futballpálya melletti magaslati területen az Alfréd aknát. Az állandó anyagi nehézségekkel küzdő Szirmaytól a Magyar Általános Kőszénbánya RT.(MÁK) megvásárolta bányáját és az egész szénterületét, minden berendezésével és tartozékával, valamint a Sajószentpéter állomáshoz vezető rendes vágányú vasúttal együtt. Aztán a társulat 1895-ben megalapította Sajószentpéteren a Hazai Üvegipar Részvénytársaságot, a kitermelt szén helybeli felhasználása érdekében. 1895-ben a társulat kiépítette, fejlesztette a sajószentpéteri bányáit, megszerezte a fentebb említett bányával szomszédos Xifkovich-féle szénbányát is. Az ekkor induló és gyorsan felfutó bányászat és az üveggyártás határozta meg Sajószentpéter város XX. századi történelmét. Ebben a két iparágban talált a település lakosságának döntő többsége munkát magának. A bányákat a századforduló végére, az üveggyárat 1999-ben zárták be végleg.

A XX. században jelentős művészek, képzőművészek köthetők településünkhöz: Barczi Pál, Feledy Gyula, Mezey István festő- és grafikusművészek, Demeter István pap-költő és festő. Városunk szülötte volt Pécsi Sándor, a korszak magyar mozijának és színpadának kivételes tehetségű alakja is.

Programajánló


   

További híreink

Közérdekű telefonszámok

  • Központi Segélyhívó: 112
  • Rendőrség: 107
    Sajószentpéteri járőr 20/ 215-4081
  • Mentők: 104
  • Tűzoltók: 105
  • Orvosi Ügyelet: (48) 345-108, 20/250-4937
EP 2019i választás
Adatvédelmi tájékozattó