Zene a szabadban

Kulturális hírek

Az idei, 5. Kolor Fesztivállal együtt zajló 17. Borsodi Művészeti Fesztivál (Kolor Country) programjai egyikének újra házigazdájává válhatott Sajószentpéter.  2017. augusztus 19-én (szombaton)  19 órától a Korona vendéglő előtti téren felállított színpadon a „Bravó Johnny” nevű zenekar szórakoztatja majd az érdeklődőket.

A Bravó Johnny mintegy másfél éve működő banda. Tagjai gyakorlott szigetszentmiklósi zenészek, akik más formációban is játszanak, Simon András például a korábban Sajószentpéteren is bemutatkozott Barabonto nevű zenekarnak a dobosa. Mellette tagja még ennek a felállásnak a hegedűn játszó Nagy Teodóra, a nagybőgős Fánczi Gábor, és a gitáros Horváth Róbert. 2016 szeptemberében a szigetszentmiklósi Kéktó Szabadidőparkban, a Roxiget elnevezésű zenekari tehetségkutató verseny döntőjében egy félórás koncerttel mutatkoztak be igazából a közönségnek. Azóta már az ország számos településén megfordultak, hogy minél több rendezvényen szórakoztassák kellemes, könnyed hangulatú zenéjükkel az érdeklődőket.

A zenekar stílusát meghatározni nem könnyű, ahogyan ők magukat nevezik: „hibrid-rockabilly együttes, egy kis hegedűvel megbolondítva”. Néhány saját dala ugyan van a zenekarnak, de leginkább új köntösbe öltöztetett, ismert slágerekkel készülnek a fellépéseikre. Saját magukat ennek ellenére mégsem tartják feldolgozás-zenekarnak, a zenei stílusok újra gondolásában, és a kísérletezés varázsában hisznek.

A rockabilly az 1950-es évek közepe, vége felé az Egyesült Államokban a western swing, rhythm and blues nyomdokain kialakult zene. A kor életérzését közvetítő műfaj, amelyet megalkotója, Elvis Presley uralt, jelentős hatást gyakorolt később a rockzenére is. Az elektromos gitárra, nagybőgőre, dobra és énekre alapozó rockabilly rövid fénykora után a ’80-as években nyugati országokban újra feltámadt, és a mai napig terjed, mint rétegzene.

Ez persze csupán egy kiinduló pont a banda a zenéjében, ugyanis valójában műfajtól függetlenül minden igényes, vagy népszerű számot ennek a lazának látszó stílusnak az alapjain, mégis a saját zenei ízlésüknek, stílusuknak megfelelve közelítenek meg. A virtuóz hegedűjáték ezen felül egy különleges atmoszférát is kölcsönöz a néhol country-zenét fülünkbe idéző, vidám hangulatú dalaiknak. Jó példa erre a Quimby együttes sikerének („Sehol se talállak”) az átültetése, amely legalább annyira jól sikerült, mint az eredeti. A végeredményt nézve talán nem is a stílus számít, hanem az, hogy a játékukkal a közönségnek is ugyanolyan örömet szerezzenek, mint saját maguknak.

Szombaton este adjunk nekik erre egy esélyt, és hagyjuk magunkat elvarázsolni az örömzene által, és bizonyára mi is jól fogunk szórakozni ezen a meleg nyári estén.

Kiss Barnabás

Programajánló


   


További híreink

Közérdekű telefonszámok

  • Központi Segélyhívó: 112
  • Rendőrség: 107
    Sajószentpéteri járőr 20/ 215-4081
  • Mentők: 104
  • Tűzoltók: 105
  • Orvosi Ügyelet: (48) 345-108, 20/250-4937
ÖNK 2020i választás
Adatvédelmi tájékozattó
Szakkör