ÖnkormányzatPolgármesteri Hivatale-ügyintézésKözérdekű adatokVálasztási információkHíreinkGalériaDokumentumtárX
2024. március 25. (hétfő) 08:55

35 év – 35 pillanat(kép) (12.)

Történelem
news/2562/2562_0.jpg

Az ősök szellemében…  

A várossá válási folyamatban 1985-ben érkezett el Sajószentpéter egy újabb nagyon fontos mérföldkőhöz. A közigazgatási rendszer fejlesztése lehetővé tette, hogy a nagyközségek sorából egy újabb apró lépést előre megtehessen: ettől kezdve „közvetlen megyei irányítás alá tartozó nagyközség” címet viselt, amely nem csupán érzelmi, hanem gyakorlati jelentőséget is hordozott magában. Ebben az időben változott meg nagyon a városkép is, amely külső jegyeiben magában hordozta a „városépítők” célját: Sajószentpéter ne panelrengeteggé, hanem egy múltjának szellemiségét, hagyományait tisztelő modern, de mégis élhető kisvárossá váljon. Erről számolt be olvasóinak a Borsodi Bányász újság 1985. október 10-én megjelent lapszáma is:  

„Új lakótelep Sajószentpéteren

A már eddig is nemcsak falusi erényeket csillogtató Sajószentpéteren, az áthaladók érdekes, szép látvánnyal találkozhattak a nagyközség Miskolchoz közelebb eső vége felé. Érdeklődésük természetes, hiszen az új lakótelepen a hagyományos építőelemekből került kialakításra a szemre is nagyon tetszetős új házak sora. Volt, aki meghökkentőnek találta a vasbeton, a fa és a színek ilyen keverékét, de ennek nyilván az az egyszerű oka, hogy belénk ivódott a „hagyományos” formában elrendezett lakótelepi kép! Dicsérni szeretnénk a kivitelező BÁÉV és az építtető helyi tanács elképzeléseit azzal is, hogy megemlítjük: az sem maradt erkély nélkül, aki a földszinten lakik. Kis virágoskertnyi területet lehet majd ápolgatni, s ahogy ismerjük az emberek leleményességét, megterem majd itt a konyhába való néhány szál apróság is.

Móra lakótelep BorsodiBanyasz_1985-2-1675460342__pages89-89 (1)_2.jpg

Ami meg az ilyenkor szokásos ellátási gondokat illeti, az illetékesek jó időben gondoskodtak róla, hogy legyen friss kenyér, tej, s minden, ami szükséges az ideköltözőknek. A péteri ABC ugyan hivatalosan csak október 4-én került átadásra, de a hét elejétől már fogadták a vásárlókat, elkerülve ezzel a fölösleges üresjáratot, és a távolabbi boltokban való kényszerű bevásárlást.

Móra lakótelep BorsodiBanyasz_1985-2-1675460342__pages89-89 (1)_3.jpgMóra lakótelep BorsodiBanyasz_1985-2-1675460342__pages89-89 (1)_4.jpg

— Hány lakást adtak át eddig, s hányan lesznek még ebben az évben boldog tulajdonosok?

— Ez ideig mintegy 80 család költözött be az új lakásokba, s még közel ugyanennyien várnak ebben az évben a költözés nehéz, de örömteli pillanataira. A határidőkkel aránylag jól állunk, úgy, hogy ez nem egy üres ígéret a lakosoknak

— válaszol kérdésünkre dr. Szemán Ilona, a nagyközségi tanács vb-titkára.

— Bányászcsaládok is elhagyják-e régi otthonaikat?

— Igen, mert a kolóniafelszámolási tervünket következetesen folytatjuk, másrészt a lakosság arányához mérten részesülnek ők is lakáskijelölésben. Ez közel 58 bányászcsaládot érint.

— Új lakótelep, nagyszámban fiatal házasok. Milyen óvodai, iskolai elhelyezéssel oldják meg az itt lakók ilyen irányú gondjait?

— Terveinket annak figyelembevételével alakítottuk ki, hogy a következő tervidőszakban már mintegy 100 család részére biztosítunk új otthont. 100 férőhelyes óvoda és nyolc tantermes iskola építése kezdődik a közeljövőben.

— Csatatérhez lehet hasonlítani az emeletes lakások körüli terepet. Mikor kerül a házak környéke is illő formába?

— A tereprendezést nagyjából elvégeztetjük, a járdákat kiépítjük, hogy a gyalogos közlekedést biztosítsuk. A parkosításra azonban csak akkor kerül sor. ha a teljes építkezés befejeződik, elkerülve ezzel a fölösleges rongálódásokat, melyek oly sokszor jellemzik az építkezések közbeni parkosításokat.

Felnőttek, gyerekek véleményei csengenek vissza fülembe építkezésekről, tanácsi tervezésekről, kivitelezésekről — egyáltalán az új otthonok megteremtésének körülményeiről. Azt hiszem, Sajószentpéteren az ott lakók, s az értük felelős dolgozók nyugodtan nézhetnek szembe egymással.”  

                                                                                                       

Kiss B.

Képek forrás: Borsodi Bányász újság

Vissza