2022. augusztus 31. (szerda) 07:54
Hol van már a tavalyi gond…
Sorozatunkban eddig még nem esett szó a település másik nagy foglalkoztatójáról, a Sajószentpéteri Üveggyárról, pedig családok százainak, sőt ezreinek nyújtott egy évszázadon át biztos megélhetést. Pótoljuk be ezt a lemaradásunkat egy 1963. augusztus 27-én, az Észak-Magyarország – amely akkor még jogosan használta a megyei lap nevet - hasábjain megjelent tudósítással.
„Gondok a Sajószentpéteri Üveggyárban
Hatalmas üvegtömböknek látszanak messziről a Sajószentpéteri Üveggyár udvarán sorban, szorosan egymásra rakott palackok. A gyáriak azt mondják: mintegy 14 millió darab üveg vár itt elszállításig. S mivel ez a hatalmas készlet a szabad ég alatt van, az időjárás bizony nem kis kárt tesz benne.
— Gondoljuk csak meg: ha az üvegek darabja csupán egy forint lenne, akkor is 14 millió forint hever itt elhanyagoltan... — jegyezte meg valaki a gyár udvarán. És igaza van.
Miért áll itt ez a készlet? Ki a hibás?
A gyár megrendelésre készítette az 5 literes üvegeket, a palackokat és a poharakat is. Nagy részét a megrendelők már ki is fizették. Az elszállítást azonban hanyagolják, több millió forintot hanyagolnak!
Az üveggyárban sem örülnek ennek. A régi gyárban ugyanis kevés a raktározási lehetőség. Szinte minden talpalatnyi helyre szükség van. A 14 millió darab üveg elfoglalja az udvart. A gyár pedig napról napra ontja a termékeket, az évi terv szerint 213 millió forint értékű üveget kell itt legyártani. A tervhez viszonyítva az év első hét hónapjában kevés lemaradás mutatkozott ugyan, de miért? Ez is egyik gondja az üveggyárnak:
— A kereskedelem nem rendel elegendőt tőlünk — hallottuk Berecz Ferenctől, a gyár párttitkárától. — Pedig mi még tőbbet is tudnánk termelni. A gyár automatizált. A napokban is kaptunk két darab 12 karú szovjet automata-gépet. Ezek együtt 24 óra alatt 100 ezer darab üveget gyártanak majd…
Sajnos, azonban még a régi gépek egy része is áll. Itt vannak például az úgynevezett Schwartzkopf-gépek, amelyek csaknem 7 millió forintba kerültek, s az üdítőitalokhoz gyárthatnának üvegeket. Jelenleg ezek azért állnak, mert ilyen üvegeket a kereskedelem nem igényel.
Az üveggyár kapacitása igen nagy. Domoszlai Rezsőnek és Füredi Jánosnak, a gyár két vezető beosztásban levő dolgozójának az a véleménye, hogy ilyen kapacitással az ország konzerviparát is elláthatnák üvegekkel. Nem kellene akkor a konzerviparnak a múlt évhez hasonlóan 20 millió darab üveget importálnia.
A Sajószentpéteri Üveggyár tehát igen nagy mennyiségben tud gyártani a konzerviparnak üvegeket, a vendéglátóiparnak poharakat és palackokat, a gyógyszeriparnak ugyancsak üvegeket és az építőiparnak üvegtáblákat. A gyár automatizáltsága, a dolgozók lelkes munkakészsége biztosítaná, hogy az év hátralévő hónapjaiban ne csupán az évi terv teljesítéséhez szükséges mintegy 100 millió forint értékű üveget termeljék meg, hanem még ennél is többet. Ehhez azonban még több megrendelés kellene.
Ősszel megkezdik itt a földgáz bevezetését a kemencékbe. A gyárat mindig korszerűsítik, a kapacitás nő. Reméljük, hogy ezt a kapacitást a jövőben még jobban ki is használják. Mivel július 1-től az ország összes üveggyárát összevonták, s a sajószentpéteri is az Országos Üvegipari Vállalat egyik üzeme lett, a központi vezetés bizonyára fel is figyel erre.”
Hogy végül a címben (Francois Villon után, szabadon) feltett költői kérdésre mégis válaszoljunk: ha nem is olyan távoli múltban, mint az 585 évvel ezelőtt született francia költő kora, de nem is tavaly, hanem sajnos már jó néhány éve bezárták az egykor jól működő gyárat. Pedig nagyon sokan szívesen vennék, ha olyan gondok nyomnák ma is a város legnagyobb ipari üzeme vezetőinek vállát, mint 59 évvel ezelőtt.
Sajószentpéter anno (21. rész)
Hol van már a tavalyi gond…
Sorozatunkban eddig még nem esett szó a település másik nagy foglalkoztatójáról, a Sajószentpéteri Üveggyárról, pedig családok százainak, sőt ezreinek nyújtott egy évszázadon át biztos megélhetést. Pótoljuk be ezt a lemaradásunkat egy 1963. augusztus 27-én, az Észak-Magyarország – amely akkor még jogosan használta a megyei lap nevet - hasábjain megjelent tudósítással.
„Gondok a Sajószentpéteri Üveggyárban
Hatalmas üvegtömböknek látszanak messziről a Sajószentpéteri Üveggyár udvarán sorban, szorosan egymásra rakott palackok. A gyáriak azt mondják: mintegy 14 millió darab üveg vár itt elszállításig. S mivel ez a hatalmas készlet a szabad ég alatt van, az időjárás bizony nem kis kárt tesz benne.
— Gondoljuk csak meg: ha az üvegek darabja csupán egy forint lenne, akkor is 14 millió forint hever itt elhanyagoltan... — jegyezte meg valaki a gyár udvarán. És igaza van.
Miért áll itt ez a készlet? Ki a hibás?
A gyár megrendelésre készítette az 5 literes üvegeket, a palackokat és a poharakat is. Nagy részét a megrendelők már ki is fizették. Az elszállítást azonban hanyagolják, több millió forintot hanyagolnak!
Az üveggyárban sem örülnek ennek. A régi gyárban ugyanis kevés a raktározási lehetőség. Szinte minden talpalatnyi helyre szükség van. A 14 millió darab üveg elfoglalja az udvart. A gyár pedig napról napra ontja a termékeket, az évi terv szerint 213 millió forint értékű üveget kell itt legyártani. A tervhez viszonyítva az év első hét hónapjában kevés lemaradás mutatkozott ugyan, de miért? Ez is egyik gondja az üveggyárnak:
— A kereskedelem nem rendel elegendőt tőlünk — hallottuk Berecz Ferenctől, a gyár párttitkárától. — Pedig mi még tőbbet is tudnánk termelni. A gyár automatizált. A napokban is kaptunk két darab 12 karú szovjet automata-gépet. Ezek együtt 24 óra alatt 100 ezer darab üveget gyártanak majd…
Sajnos, azonban még a régi gépek egy része is áll. Itt vannak például az úgynevezett Schwartzkopf-gépek, amelyek csaknem 7 millió forintba kerültek, s az üdítőitalokhoz gyárthatnának üvegeket. Jelenleg ezek azért állnak, mert ilyen üvegeket a kereskedelem nem igényel.
Az üveggyár kapacitása igen nagy. Domoszlai Rezsőnek és Füredi Jánosnak, a gyár két vezető beosztásban levő dolgozójának az a véleménye, hogy ilyen kapacitással az ország konzerviparát is elláthatnák üvegekkel. Nem kellene akkor a konzerviparnak a múlt évhez hasonlóan 20 millió darab üveget importálnia.
A Sajószentpéteri Üveggyár tehát igen nagy mennyiségben tud gyártani a konzerviparnak üvegeket, a vendéglátóiparnak poharakat és palackokat, a gyógyszeriparnak ugyancsak üvegeket és az építőiparnak üvegtáblákat. A gyár automatizáltsága, a dolgozók lelkes munkakészsége biztosítaná, hogy az év hátralévő hónapjaiban ne csupán az évi terv teljesítéséhez szükséges mintegy 100 millió forint értékű üveget termeljék meg, hanem még ennél is többet. Ehhez azonban még több megrendelés kellene.
Ősszel megkezdik itt a földgáz bevezetését a kemencékbe. A gyárat mindig korszerűsítik, a kapacitás nő. Reméljük, hogy ezt a kapacitást a jövőben még jobban ki is használják. Mivel július 1-től az ország összes üveggyárát összevonták, s a sajószentpéteri is az Országos Üvegipari Vállalat egyik üzeme lett, a központi vezetés bizonyára fel is figyel erre.”
Hogy végül a címben (Francois Villon után, szabadon) feltett költői kérdésre mégis válaszoljunk: ha nem is olyan távoli múltban, mint az 585 évvel ezelőtt született francia költő kora, de nem is tavaly, hanem sajnos már jó néhány éve bezárták az egykor jól működő gyárat. Pedig nagyon sokan szívesen vennék, ha olyan gondok nyomnák ma is a város legnagyobb ipari üzeme vezetőinek vállát, mint 59 évvel ezelőtt.
Kiss B.
Megosztás Facebook-onVissza