2022. december 9. (péntek) 12:22
Tsz a feloszlás határán
Sorozatunk korábbi részében már olvashattak az 1956-os forradalom utáni sajószentpéteri állapotokról, hangulatról. Ez az időszak a kor tanúi számára még nagyon is jelen (legalábbis a lelkükben), a fiatalabb generációknak viszont ma már történelem. Éppen ezért mindannyiunk számára szolgálhat tanulságokkal. Folytassuk most a kor felidézését a gazdasági élet egy olyan szereplője akkori életének bemutatásával, amelyik a fent említett cikkből kimaradt. Annál is inkább, mert korábban évszázadokon keresztül a település (különösen, mint mezőváros) fejlődésének első számú mozgató rugója a földművelés volt.
A sajószentpéteri szövetkezet gondjairól így írt az Észak-Magyarország 1956. december elsején megjelent száma - a tagok az újság szerkesztőségéhez eljuttatott levele nyomán:
„Döntöttek sorsukról
Serény munka folyik most is a sajószentpéteri termelőszövetkezet udvarán. Az egyik padlásfeljárónál éppen szénát pakolnak nagy serényen. Az elnök, Nagy László állandóan ott sürög-forog a tsz tagok között, ellenőriz, utasít, intézkedik. Az első pillanatban nem is hinné az ember, milyen viharos szócsaták, viták, gyakran összetűzések zajlottak le itt. Csaknem alapjaiban rendült meg a termelőszövetkezet, de a mélyre hatoló gyökerek kiállták a próbát.
Igaz, a tsz taglétszáma, ezzel természetesen a földterülete, vagyona is csökkent, de ez nem jelenti, hogy a csoport tagjaiban egy világ dőlt volna össze. Nem. A 37 tag közül csak 17 maradt, a földterület is lecsökkent 411 holdról 193 holdra — a munka viszont megállás nélkül megy. Akik bennmaradtak, hűségesen dolgoznak, hiszen mint, ahogy azt a csoport tagjai a szerkesztőséghez küldött levelükben írják:
Megfogyva bár, de törve nem,
dolgozunk a szocialista népgazdaság fejlesztéséért.
A csoport éveken át súlyos anyagi gondokkal küzdött. Elnökei vagy sikkasztottak, vagy hozzá nem értő emberek voltak. Ide vezethető egyrészt vissza, hogy most sokan kiléptek. Kiléptek, de nem könnyű azzal szakítani, ami éveken át közös volt. Közösek voltak az örömök, a bajok, a küzdelmek, együtt, egy akarattal, ha nem is mindig megértéssel dolgoztak esztendőkön át. Az emlékek most is formálják, gyúrják a tagok, főként a kilépett tagok gondolatait. Így jött vissza a csoportba Hugya István és felesége is. Az asszony ki is jelentette:
— Ha az ember nem jön, megyek én magam!
Ha az elmúlt években olyan nagyon rosszul dolgozott volna a csoport, a falu dolgozói közül sokan (ha nem is mindenki), nem fordultak volna a közös munka felé. Az elnök elmondja, hogy
a napokban kérte felvételét
Csontos Imre, Heiszmanné és Veresné, akik eddig kívülállók voltak.
A csoportban nem tagadják a hibákat, a nehézségeket. Persze, csak azokkal a hibákkal azonosítják magukat, amelyekért felelősséget éreznek. Nyíltan és őszintén kijelentik:
— Sok az adósságunk. De az adósságot az a hat, vagy hét elnök csinálta, akik herdálták a közös vagyont és akiket le kellett váltani. Mióta Nagy László az elnök, sok tartozást már kifizettek, de még mindig nehezen vergődnek a helyes kerékvágásba. Nehéz a súlyos hibákat kijavítani.
Az elnök maga mondja el, hogy kezdetben ő sem nagyon törődött az ügyekkel. A tagok nem dolgoztak, mindenki arra ment, amerre alkart. Mire észbekapott, már a földbe fagyott a múlt ősszel a cukor- és takarmányrépa. Ez felébresztette, magához térítette, de már csaknem késő volt.
Most új lapot nyitottak a csoport életében.
Sok mindent tisztázni akarnak és kell is.
Tisztázni kell például, hogy ... a felelős azokért a pénzekért, amelyeket építkezés címén felvettek a Nemzeti Banktól és jórészét nem erre a célra költötték. Tisztázni kell azt is, hogy az elnök Nagy László részére — felsőbb szervek jóváhagyásával — vásárolt lakásból Nagy elvtársnak most miért kellett kiköltöznie.
Helyes lenne, ha a megyei mezőgazdasági igazgatóság még a napokban kimenne a tsz-be és segítséget, tanácsot adna, nemcsak ezekben a kérdésekben, hanem más problémák megoldásához is.
A legutóbbi közgyűlésen, amikor a tagok többsége kimondta, hogy továbbra is közösen dolgoznak, azt is elhatározták, hogy az öregeket ki kell zárni a csoportból. Olyan idős emberek ezek, akik éveken át a tsz.-ben dolgoztak és most távozniuk kellett.
Az alapszabályban az áll, hogy a csoport jövedelméből egy bizonyos összeget szociális, kulturális és olyan célra kell fordítani, amiből az idős tsz.-tagok megélhetését is biztosítják.
Ezt az alapszabályt viszont Sajószentpéteren nem ismerik el. Azt mondják:
— Hogy valakinek ilyen joga legyen öreg korára, legalább öt évet
dolgozzon a csoportban.
Illetékesek dolga eldönteni, menynyiben helyes, jogos ez a követelés. De…
S ez itt a probléma. A sajószentpéteri csoport még alig múlt öt esztendős. Hogy ezek az öregek a csoport születésénél nem voltak ott, nem lehet őket hibáztatni. Nem lehet, hiszen egy ilyen idős bácsiban sokkal több a régi szokás, az újtól való félelem, az előítélet, mint egy fiatalban. Helyes fontolóra venni ezt a problémát és megoldást keresni rá.
Mindent egybevetve
a sajószentpéteri csoport tagjainak döntését, hogy továbbra is együtt maradnak, csak helyeselni lehet. Ha összefognak, ha nem riadnak vissza nehézségektől, s ha illetékes szervek is megadnak minden segítséget, akkor ez a csoport nemcsak a hibákat javítja ki, a nehézségeket küzdi le, hanem gyümölcsözően zár minden esztendőben. Már csak annyit írunk ide, hogy az ezévi zárszámadáskor előzetes számítások szerint az egy munkaegységre eső összeg 48 forint lesz.
Tekintélyes jövedelem ez is.”
Sajószentpéter anno (45. rész)
Tsz a feloszlás határán
Sorozatunk korábbi részében már olvashattak az 1956-os forradalom utáni sajószentpéteri állapotokról, hangulatról. Ez az időszak a kor tanúi számára még nagyon is jelen (legalábbis a lelkükben), a fiatalabb generációknak viszont ma már történelem. Éppen ezért mindannyiunk számára szolgálhat tanulságokkal. Folytassuk most a kor felidézését a gazdasági élet egy olyan szereplője akkori életének bemutatásával, amelyik a fent említett cikkből kimaradt. Annál is inkább, mert korábban évszázadokon keresztül a település (különösen, mint mezőváros) fejlődésének első számú mozgató rugója a földművelés volt.
A sajószentpéteri szövetkezet gondjairól így írt az Észak-Magyarország 1956. december elsején megjelent száma - a tagok az újság szerkesztőségéhez eljuttatott levele nyomán:
„Döntöttek sorsukról
Serény munka folyik most is a sajószentpéteri termelőszövetkezet udvarán. Az egyik padlásfeljárónál éppen szénát pakolnak nagy serényen. Az elnök, Nagy László állandóan ott sürög-forog a tsz tagok között, ellenőriz, utasít, intézkedik. Az első pillanatban nem is hinné az ember, milyen viharos szócsaták, viták, gyakran összetűzések zajlottak le itt. Csaknem alapjaiban rendült meg a termelőszövetkezet, de a mélyre hatoló gyökerek kiállták a próbát.
Igaz, a tsz taglétszáma, ezzel természetesen a földterülete, vagyona is csökkent, de ez nem jelenti, hogy a csoport tagjaiban egy világ dőlt volna össze. Nem. A 37 tag közül csak 17 maradt, a földterület is lecsökkent 411 holdról 193 holdra — a munka viszont megállás nélkül megy. Akik bennmaradtak, hűségesen dolgoznak, hiszen mint, ahogy azt a csoport tagjai a szerkesztőséghez küldött levelükben írják:
Megfogyva bár, de törve nem,
dolgozunk a szocialista népgazdaság fejlesztéséért.
A csoport éveken át súlyos anyagi gondokkal küzdött. Elnökei vagy sikkasztottak, vagy hozzá nem értő emberek voltak. Ide vezethető egyrészt vissza, hogy most sokan kiléptek. Kiléptek, de nem könnyű azzal szakítani, ami éveken át közös volt. Közösek voltak az örömök, a bajok, a küzdelmek, együtt, egy akarattal, ha nem is mindig megértéssel dolgoztak esztendőkön át. Az emlékek most is formálják, gyúrják a tagok, főként a kilépett tagok gondolatait. Így jött vissza a csoportba Hugya István és felesége is. Az asszony ki is jelentette:
— Ha az ember nem jön, megyek én magam!
Ha az elmúlt években olyan nagyon rosszul dolgozott volna a csoport, a falu dolgozói közül sokan (ha nem is mindenki), nem fordultak volna a közös munka felé. Az elnök elmondja, hogy
a napokban kérte felvételét
Csontos Imre, Heiszmanné és Veresné, akik eddig kívülállók voltak.
A csoportban nem tagadják a hibákat, a nehézségeket. Persze, csak azokkal a hibákkal azonosítják magukat, amelyekért felelősséget éreznek. Nyíltan és őszintén kijelentik:
— Sok az adósságunk. De az adósságot az a hat, vagy hét elnök csinálta, akik herdálták a közös vagyont és akiket le kellett váltani. Mióta Nagy László az elnök, sok tartozást már kifizettek, de még mindig nehezen vergődnek a helyes kerékvágásba. Nehéz a súlyos hibákat kijavítani.
Az elnök maga mondja el, hogy kezdetben ő sem nagyon törődött az ügyekkel. A tagok nem dolgoztak, mindenki arra ment, amerre alkart. Mire észbekapott, már a földbe fagyott a múlt ősszel a cukor- és takarmányrépa. Ez felébresztette, magához térítette, de már csaknem késő volt.
Most új lapot nyitottak a csoport életében.
Sok mindent tisztázni akarnak és kell is.
Tisztázni kell például, hogy ... a felelős azokért a pénzekért, amelyeket építkezés címén felvettek a Nemzeti Banktól és jórészét nem erre a célra költötték. Tisztázni kell azt is, hogy az elnök Nagy László részére — felsőbb szervek jóváhagyásával — vásárolt lakásból Nagy elvtársnak most miért kellett kiköltöznie.
Helyes lenne, ha a megyei mezőgazdasági igazgatóság még a napokban kimenne a tsz-be és segítséget, tanácsot adna, nemcsak ezekben a kérdésekben, hanem más problémák megoldásához is.
A legutóbbi közgyűlésen, amikor a tagok többsége kimondta, hogy továbbra is közösen dolgoznak, azt is elhatározták, hogy az öregeket ki kell zárni a csoportból. Olyan idős emberek ezek, akik éveken át a tsz.-ben dolgoztak és most távozniuk kellett.
Az alapszabályban az áll, hogy a csoport jövedelméből egy bizonyos összeget szociális, kulturális és olyan célra kell fordítani, amiből az idős tsz.-tagok megélhetését is biztosítják.
Ezt az alapszabályt viszont Sajószentpéteren nem ismerik el. Azt mondják:
— Hogy valakinek ilyen joga legyen öreg korára, legalább öt évet
dolgozzon a csoportban.
Illetékesek dolga eldönteni, menynyiben helyes, jogos ez a követelés. De…
S ez itt a probléma. A sajószentpéteri csoport még alig múlt öt esztendős. Hogy ezek az öregek a csoport születésénél nem voltak ott, nem lehet őket hibáztatni. Nem lehet, hiszen egy ilyen idős bácsiban sokkal több a régi szokás, az újtól való félelem, az előítélet, mint egy fiatalban. Helyes fontolóra venni ezt a problémát és megoldást keresni rá.
Mindent egybevetve
a sajószentpéteri csoport tagjainak döntését, hogy továbbra is együtt maradnak, csak helyeselni lehet. Ha összefognak, ha nem riadnak vissza nehézségektől, s ha illetékes szervek is megadnak minden segítséget, akkor ez a csoport nemcsak a hibákat javítja ki, a nehézségeket küzdi le, hanem gyümölcsözően zár minden esztendőben. Már csak annyit írunk ide, hogy az ezévi zárszámadáskor előzetes számítások szerint az egy munkaegységre eső összeg 48 forint lesz.
Tekintélyes jövedelem ez is.”
Kiss B.
Megosztás Facebook-onVissza