Lévay és a szabadságharc
A Lévay-centenáriumi év március havában néhány aktuális esemény mellett a visszaemlékezésünk középpontjában mi más állhatna, mint a költő, és a magyar nép történelmében 170 évvel ezelőtt lezajlott forradalom és szabadságharc kapcsolata.
Előbb még életrajzából néhány fontosabb márciusi esemény:
– 1804. március 22-én született édesanyja, Dobai Szabó Julianna
– 1910. március 22-én választják Miskolc város díszpolgárává
– 1911. március 20-i naplóbejegyzése tanúskodik egy olyan elhatározásról, amely a Kisfaludy Társaság fennállása alatt soha nem fordult elő: „taggá választatásom ötvenedik évfordulóját, mely a jövő évben lesz, itt Miskolcon tartandó gyűlésében fogja ünnepelni a társaság.”
1847. közepén Lévay befejezte jogi tanulmányait a kor tudósai közül is kiemelkedő késmárki testvérpárnál (Hunfalvi Pál és János), majd egy rövid sajószentpéteri időzés után tudását gyakorlatban is hasznosítandó, a neves miskolci ügyvéd, Vadnay Lajos mellett lett jurista.
A további eseményekről Miklós Róbert „Lévay József életútja” című könyvében így ír:
„1847 novemberében megnyílt az országgyűlés, és Borsod megye ellenzéki követe, Szemere Bertalan vette maga mellé patvaristának. Ő a korszak legjobb közigazgatási szakembere. Megbecsüli a csendes költőt. A patvaristának, aki eleddig csak a borsodi politikai harcok passzív szemlélője lehetett, nagy élményt jelentett Pozsony. Tanúja lehetett a nagy szócsatáknak, amelyekben nem kevesebbről volt szó, mint az örökös megváltásról, az ősiség eltörléséről, a magyar közlekedési hálózat kiépítéséről, a pénzügyi reformokról és természetesen a közteherviselésről.”
Lévay szavai /szerkesztve/ a további eseményekről:
„Amint március 12-én a király a felelős magyar minisztériumot kinevezte, Szemere, mint belügyminiszter foglalt abban helyet. Ő maga az országgyűlés bevégzése (április 14.) előtt Pestre utazott, néhány nap múlva én is. Szemere engem a hivatalos lap szerkesztőségéhez osztott be és ott foglalkoztam égészen a forradalom végéig. A nemzetőrség Budán is csakhamar megalakult. Én is sorakoztam hozzá, a gyakorlatokat szorgalmasan tartottuk, és némi szolgálatokat is végeztünk. Hadilábra állítottak bennünket, éles töltényekkel láttak el, s egy esős őszi napon kirendeltek a főváros felé közelítő Jellasics ellen rendes csapataink segélyére. Legyalogoltunk hát Martonvásárig, s a roppant sűrű ködben őrszemeket állítottunk a határba. Két vagy három napig voltunk ott, azután, mivel Jellasics ama híres hadmozdulattal megszökött előlünk, győzedelmesen tértünk vissza Budára. Ennyiből állott az én fegyveres szolgálatom. A többi már csak tollal történt mindvégig. Egy alkalommal ugyan fel akartam magam vétetni a honvédek sorába, de a bizottság már ebédre távozott s ezt intő jelnek vettem arra, hogy szándékomtól elálljak.
Amint 1849 január elején a kormány és az országgyűlés Debrecenbe költözött, a belügyminisztériummal együtt én is útra keltem, folytattam munkásságomat a Közlöny szerkesztőségénél, anélkül, hogy a minisztériumtól beosztást nyertem volna. Itt találkoztam néhányszor Arany Jánossal, jelen voltam a nagytemplomban április 14-én a függetlenségi nyilatkozat elhatározásakor.
Buda visszavétele után 1849. június 4-én a kormány az országgyűléssel visszaköltözött Pestre. Csakhamar újra költözködnünk kellett, Szegeden ütötte föl sátorát az ellenség által kiszorított országgyűlés.
Szegedről Aradra követtem a kormányt. Ott már a feloszlásnak napjait éltük. De azért a Közlönyt még nyomtattuk, sőt azt hirdettük benne, amit magunk sem hittünk, hogy csak bízni kell, nincs minden elveszve… Kossuth egy pár nap múlva falragaszokban hirdette, hogy Görgey kezére bízza a haza sorsát és kormányát.
Aradról, sokakkal együtt én is Világos felé vettem az utamat, hová akkor már a sereg zöme is indulóban volt. Ott láttam először Görgey Arthurt az utcán. Sebesült feje fehér kendővel volt átkötve.
Nem várva be a fegyverlerakás tényét, én minden módon csak hazafelé igyekeztem. Így értünk Miskolcra augusztus 15-ike körül éjszakának idején s innen egyenesen Szent-Péterre. A magunk sorsát hazánkéval együtt Istenre bíztuk. Én egész védve éreztem magamat a mi kis fészkünkben, egy percig sem képzeltem magam olyan feltűnő szerepű és fontosságú menekülőnek, akire kiterjedhet az új hatalomra vergődött nagy és kis zsarnokok figyelme. Pedig jól meggondolva, az bizony csak a véletlentől függött.
Én a következő év (1850) március haváig maradtam szülőim házánál.”
Mindeközben azért papírra vet néhány buzdító, hazafias érzületű verset is. Közöttük a később irodalmi toposzként szolgáló alkotást, amelyről Porkoláb Tibor irodalomtörténész írja:
„A Mikest használják a Világos utáni időszak allegóriájaként, bár már 1848-ban megszületik a vers.”
Kiss Barnabás
Lévay József Előre (1849)
Elmerülök bánatomban, S bűs szívemen harag lobban: Búsulok, bánkódom Óh! Hazám miattad S haragszom, hogy érted Szózatom egy népet, Vagy egy bosszús tengert Harczra nem riaszthat.
Kevés volt az isten átka, Mely utadat rég bevágta, Kevés volt egy pokol Feluszított serge: Mikor letiporva Sulytottad a porba, Új fegyveres zápor Hullott a fejedre.
Remeg a föld, borúl az ég Ilyen harczot nem láta még… Csupán egy csillag vív A nagy éjszakával. Magyarország maga, Kelet szép csillaga, Száz ellenség mellett Észak zord hadával.
Alszanak körültünk mélyen, Mi virasztunk a nagy éjen, Áldozatra szólít Az utolsó próba: Előre honvédek! A mit most ti védtek, Ébredni fog attól Egész Európa.
Lévay József A hős gyerek (1849)
Vágtat a ló, dobog a föld, Repül a hős magyar gyerek, Villámot szór tekintete, Feszülnek karján az erek. Villog, suhog éles szablyája, Félve tekint a nap reája; Két pisztoly hallgat kardja mellett, Segített az mindig, ha kellett, Vágtat a ló, dobog a föld.
Vágtat a ló, dobog a föld, Harczol a hős magyar gyerek, Alatta omló véritől Piroslik a barna nyereg. „Előre, jó lovam! előre! Osszunk halált, ne féljünk tőle; Ki porban fetrengve léptet, Tapodd, gázold e czondra népet!” Vágtat a ló, dobog a föld.
Vágtat a ló, dobog a föld, Hol van a hős magyar gyerek? Ádáz tusán a harczmezőn Bajtársi mind elestenek, Csupán ő küzd még egymagában, Vad ellenség tenger-zajában; „Magyar fiú hogy lenne rabbá? Hű pisztolyom! jer, tégy szabaddá!” S vágtat a ló, dobog a föld.
Megosztás Facebook-onVissza