35 év 35 pillanat(kép) (16.)

Az ősök szellemében…  

Az újra várossá válás kritériumait Sajószentpéter nagyközség gyakorlatilag 1988-ra már teljesítette, elmondhatták, hogy „elkészült a nagy mű”. Ám az alkotó nem pihenhetett, hiszen mindenki tudta, hogy a munka azzal nem lesz kevesebb, hogy majd a cél előtti utolsó egy-két apró lépcsőfokot átlépik, és a rangot visszakapják. A városi cím ugyanis mindig egyre többre és többre kötelez, amihez a ma városalapítói az ősök szelleméből tudnak a legtöbb erőt meríteni. Szerencsére Sajószentpéteren mindig volt miből. Ezt a végső következtetést fogalmazta meg a Borsodi Bányász napilap 1988. április 28-i száma is:  

„Út a városiasodás felé 1.

Átmenteni a múlt értékeit

„Olykor kirándulok Szentpéterre, s egy-két napot szentelek a kegyeletnek a szüleimtől örökölt kis fészekben, ahol velük együtt életemnek oly sok boldog óráját élveztem. Csinossá, kényelmessé alakítottam ott házacskámat a magam részére. Gyönyörködöm gyümölcsöskertem ültetvényeiben. Valahányszor oda megyek, meglátogatom az ő sírjukat, melyet szép rendben ápolok és tartok fenn, míg majd nemsokára magam is hozzájuk térek."

És így lett: Lévay József, Sajószentpéter nagy szülötte ma ott nyugszik a hegyen lévő református temetőben. Sajóvölgy pacsirtája. „Borsod vármegye aranytollú főjegyzője és alispánja”, a Magyar Tudományos Akadémia tagja halála után is hű maradt szülőfalujához. Nemcsak verseiben örökítette meg annak képeit, de 1916-ban, végrendeletében 2500 koronás alapítványt is tett a szentpéteri református egyház és iskola javára.

S vajon „fiai”, a mai Szentpéter lakói hűek-e a költő emlékéhez? Szeretik-e, óvják-e szülőföldjüket, hogy ők is boldog órákat tölthessenek itt életükben?

A választ megkapjuk, ha elsétálunk a valamikori Piac térre (ma Béke tér), ahol a község szinte valamennyi műemléke a 18. századi felvidéki kisvárosok városközpontjának hű képét adja. Itt találjuk a költő szülőházát, melyen emléktábla emlékeztet valamikori lakójára. Sajnos az épület rangján aluli állapotban van, jelenlegi lakója ugyanis nem költözik el, biztosítva a renoválást, ám a helyi tanács nem hagyta ennyiben a dolgot. Megvásárolta és felújította a szomszéd udvarban álló tájházat, s hamarosan berendezi a költő hagyatékaival, az őt idéző emlékekkel. Szobrot is készülnek avatni halálának emlékünnepélyén májusban az ugyancsak a téren található református műemlék templom kertjében.

A sok viszontagságot megélt, tatárok által felgyújtott, 1739-ben renovált templom 1752-ben újra leégett. Ezután nyerte el ma is látható formáját. Az öreg templom napjainkban újra felújításra szorul, a helyiek el is kezdték renoválását. De az öreg templomnál öregebb maga a település, hiszen egy régi írás már 1281-ben is említi a település nevét. Jelentékeny hely volt „Zenthpeter”, ahol már 1293-ban vásárokat tartottak, és rendeleteket hirdettek ki. Borsod megye 91 plébániája között a harmadik helyen állt, mint akinek plébánosa 29 garassal adózik. Már akkor is vezetett ide út Parasznyáról és Keresztúrról.

Az az út azonban aligha volt olyan forgalmas, mint a községen most átvezető 26-os út, mely szerencsére nem a műemlék jellegű Béke teret szeli ketté. Aki ezen az úton utazik át Sajószentpéteren, aligha emlékszik jó szívvel vissza a községre. Az óriási forgalom, tülekedés, por, zaj és türelmetlen idegeskedés, mely a túlzsúfolt és túlterhelt utat jellemzi, eltereli a figyelmet az út mentén árulkodó létesítményekről, melyek a mai községlakók és vezetők gondoskodásának ékes bizonyítékai.

Az „alvég” épülő családi házai a benzinkúttal átellenben, a szemnek is tetszetős panel-lakótelep, korszerű és gazdagon ellátott ABC-jével, az új gyógyító megelőző intézmény számos új szolgáltatásával mind azt sugallják, nem az itt átmenő forgalom araszolása, korszerűtlensége jellemzi a jelent, a jövőt.

A jövőt, melybe beletartozik ez a sokat szidott útszakasz négysávosítása, új lakótelkek osztása, lakásépítések. De beletartozik a község gázhálózatának kiépítése, a telefonhálózat bővítése, a köztisztaság intézményesítése is.

És nem utolsósorban beletartozik a várossá válás igénye is. Erről, ennek megvalósításának lehetőségeiről, a község életéről, szellemiségéről beszélgetünk következő lapszámunkban a helyi tanács vezetőivel.”                                                                                                                                                       

Kiss B.