35 év -35 pillanat(kép) (18.)
Az álom beteljesült
Sajószentpéter, 1989. március 2. délelőtt 10 óra, Petőfi Sándor Művelődési Ház: megkezdődik az ünnepi tanácsülés, amelyen Sajószentpéter község, majd nagyközség lakosainak és vezetőinek több évtizedes álma végre beteljesült, és dr. Péter András, immár a városi tanács elnökeként magasba emelhette a városi cím viselésére feljogosító oklevelet. Az eseményről a megyei sajtó képviselői részletesen beszámoltak, az újbóli várossá válás folyamatát szinte kezdetektől végig kísérő Borsodi Bányász hetilap következő napon megjelent számában az alábbiak szerint:
„Sajószentpéter felemelése
A rang egy folyamat kezdete
Sajószentpéter a Bükk hegység északkeleti nyúlványai, valamint a Sajó folyó között, Miskolctól Kazincbarcika irányában, 13 km-re a 26-os főútvonalon található. A település már az Árpád-korban fennállott, de eddig ismert adatok csak a XIII. századtól vannak, hiszen okleveleink csak e századtól vannak. A település 1438-ig Diósgyőr várának volt a tartozéka, 1438-tól pedig a dédesi várhoz csatolták. A XV. században városi rangra emelkedett, és több száz évig, 1906-ig mezőváros. A csehek elpusztították a virágzó várost, és annak újrabetelepítését 1466-ban engedélyezte Mátyás király. 1937-ben nagyközség lett és járási székhely 1950-ig. Ekkor 27 község tartozott közigazgatási irányítása alá. Az 1960-as években történt gyorsabb ütemű fejlődés után 1970-ben ismét nagyközségi rangot kapott, 1985-től pedig közvetlenül megyei irányítás alá tartozik... A nagyközség ipari jellegében meghatározó a hat gazdasági szervezete tevékenysége, melyből a legnagyobb az üveggyár, kétezer dolgozót foglalkoztat. A település lakónépességének száma 14 218. A település belterülete 497 hektár. (A Sajószentpéteri Nagyközségi Tanács meghívólevele az ünnepi tanácsülésre.)
Március 2-án, délelőtt, fél tízkor a péteri, Petőfi Sándor Művelődési, Ház előtti téren lassan gyülekeznek a többnyire állami rendszámú gépkocsik. Az ünnepi tanácsülés ugyancsak tíz órakor kezdődött, de hogy eddig se unatkozzanak a várakozók, az ünnepség szervezői gondoskodtak a meghívottakról: a művelődési ház előtt, a helyi bányászzenekar térzenével köszöntötte az érkezőket, akik a kissé csípős kora tavaszi időben néha kénytelenek voltak percekig az épület előtt dideregni, és a majorettecsoport produkcióiban gyönyörködni, mert az egyébként nagyon csinos lányok egyszerűen elzárták az utat az épületbe igyekvők elől. Az előtérben a falakon kiállították a Magyar Építőművészek Mesteriskolájának a település rendezésére készített pályázatait és az ország más pontjairól erre az alkalomra küldött üdvözlőtáviratokat, a kiállítóteremben pedig a már 1-jén megnyitott képkiállítást tekinthették meg az érdeklődők, melyet a helyi születésű Mezey István grafikusművész munkáiból válogattak. A tanácsteremben újabb meglepetés fogadta a vendégeket: a vendéglátók minden székre egy ajándékcsomagot helyeztek.
A tanácsterem és az emeleti karzat tíz órára megtelt, a későn érkezők már csak a falak mentén találtak maguknak helyet, de a rendezők szakadatlanul fel-alá járkálva keresték a sorok mélyén esetleg még szabadon levő székeket, hogy senkinek se kelljen álldogálnia.
Tíz óra után néhány perccel a színpadra vonultak a díszvendégek, rövid köszöntés után felcsendült a Himnusz, majd dr. Péter András tanácselnök ismertette a jelenlévőkkel a tanácsülés napirendi pontjait, amelyek között természetesen a nagyközség várossá nyilvánítása foglalta el a fő helyet. A napirendi pontok megszavazása után a tanácselnök mosolyogva, ezekkel a szavakkal kezdte beszámolóját: Tisztelt Városi Tanács! Beszédében ismertette a település múltját, majd fokozatosan áttérve a jelenre, vázolta a várossá válás folyamatát. Sajószentpéter — Kazincbarcika közvetlen szomszédságában — az elmúlt néhány év alatt feltétlenül rászolgált arra a rangra, amelyet most megkaptak. A településen 3 ABC, 6 ruházati, 14 élelmiszerbolt és 14 vendéglátóipari alapegység áll a lakosság szolgálatában, a gyerekek öt tagozatos iskolában tanulhatnak. A hetedik ötéves tervben mintegy 680 millió forinttal gazdálkodhatnak, ebből a fejlesztésre több mint 200 millió forint jut. A várossá nyilvánítással a fejlődés nem áll meg, már készül a rendezési terv, az Alacska-pataktól az edelényi elágazásig, tovább kívánják fejleszteni a nemrég megnyitott gyógyítómegelőző intézmény felszereltségét, színvonalát.
A beszámoló után dr. Péter András tanácselnök átadta a szót dr. Ladányi Józsefnek, a megyei tanács elnökének, aki rövid köszöntés után elmondta, azért támogatták a sajószentpéteriek pályázatát, hogy a település megfeleljen annak a szerepnek, amit a környék ellátásában eddig is betöltött. Sajószentpéter az utóbbi években dinamikus fejlődésnek indult, fokozatosan kialakult a kisvárosi jelleg, intézményi lehetőségei elérik a hasonló lélekszámú városokét, ezért örömmel nyújtja át az Elnöki Tanács várossá nyilvánító oklevelét.
Dr. Péter András megköszönte az oklevelet, majd bejelentette, néhányan a helyiek közül jelezték hozzászólási szándékukat.
A hozzászólásokra nem kívánok részletesen kitérni, többségükben mindenki ugyanazt mondta, örülnek ennek a napnak, ami teljes mértékben jogos és érthető. De a hozzászólók zöme egyszerűen képtelen elszakadni a papírtól, ez alól az ünnepi beszédeket tartók sem kivételek. Az egész teremben élénk derültséget okozott a 2-es iskola úttörőjének, Plopp Zoltánnak a hozzászólása, amelyet egy szépen, gondosan gépelt papírról olvasott fel (nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy megállapítsam, a szöveget nem a tízéves gyerek írhatta, ahhoz túl felnőttes volt, hogy igazán „gyerekszáj” legyen ez a tréfásan ostorozó hangvételű, a visszásságokat fuvallatszerűen legyezgető, „odamondogató” hangvételű szöveg).
Kiss B.
