ÖnkormányzatPolgármesteri Hivatale-ügyintézésKözérdekű adatokVálasztási információkHíreinkGalériaDokumentumtárX
2024. május 23. (csütörtök) 13:16

35 év – 35 pillanat(kép) (20.)

Történelem
news/2627/2627_0.jpg

A tanácsrendszer hattyúdala

A világháborút követően Magyarországon jogilag 1949. augusztus 20-tól (a  Népköztársaság alkotmányának (1949: XX. tv.) hatályba lépésétől kedve szovjet mintára kialakított tanácsrendszer működött, de az első tanácsválasztásokat csak a tanácstörvény (1950: I. tv.) életbe lépése után, 1950. október 22-én tartották meg.

A választott tanács élén az elnök állt, a tagok számát törvény szabta meg. A tanácstörvény szerint a tanácsok hierarchiájának élén a fővárosi, megyei és megyei jogú városi tanácsok álltak. A következő szinten a járási és a járási jogú városi tanácsok, majd a legalsóbb fokú községi, városi és a (fő)városi kerületi tanácsok álltak.

A tanácsülések között egy kisebb létszámú (5-19 fős) végrehajtó bizottság (VB) gyakorolta a tanács irányító, és ellenőrző jogait, a VB és a hivatal működését a VB-titkár irányította. Ezek szerepét vették át a rendszerváltás utáni első szabad választások eredményeképpen hivatalba lépő önkormányzatok. A jövő számára az utolsó sajószentpéteri tanácsülést az Észak-Magyarország napilap 1990- szeptember 4-én megjelent száma is megörökítette:  

„Végelszámolás Sajószentpéteren

EZERÁLLOMÁSOS TELEFONKÖZPONT
• A MAGÁNSZEKTOR AZ ÚR?
• FOJTOGATÓ SZOCIÁLPOLITIKÁNK

A helyi önkormányzatok megválasztásával felszámolják a tanácsi hivatalok működését. Addig e szervezetek elszámolnak vagyonukkal, értékelik eredményeiket. Sajószentpéteren a közelmúltban került sor az utolsó tanácsülésre.

Sajószentpéter tavaly, május [helyesen: március – a szerk.] 1-jén városi címet kapott. Az 1985-ös választások óta számos negatív hatás (folyamatos áremelés, központi elvonás, személyi jövedelemadó, áfa) hátrányosan befolyásolták a tanács teendőit.

Ám így is bővült a kiépített gázhálózat, korszerűsödött a közvilágítás. A hálózatbővítési programterv keretében jelentős előrelépést jelent az ezerállomásos, távhívásba bekapcsolt telefonközpont. A város együk legsúlyosabb problémája a 26. sz. főút elviselhetetlen közlekedési gondja. A megoldás érdekében a helyi szervezetek a pártok képviselőivel veszik fel a kapcsolatot.

A kereskedelem és a lakossági szolgáltatások a magánszektor közbelépésével jelentősen fejlődött, öt év alatt 25 százalékkal csökkent az állami szektor jelenléte, ezzel szemben a magánszektoré 102 százalékkal növekedett. A lakossági szolgáltatások java részét a magánkisipar látja el.

A közoktatásban korszerű tanulócsoport-létszámot eredményezett az egyműszakos oktatás. Testnevelés tagozatos iskola mellett működik még angol, német, matematika és ének-zene speciális képzés is. Már tavaly megvalósult az általános iskolákban, az ingyenes tankönyvellátás.

A szociálpolitikai feladatok között nagy hangsúlyt kapott a családvédelem. Napjainkra kialakult emberi és családi életminőségi feltételek erősen romlottak. Az életszínvonal csökkenése fokozza a szegénységet. Sajnos, egyre többen szorulnak segélyre, egyéb társadalmi juttatásokra, amelyet a tanács saját költségvetéséből fedez. A szociális gondoskodás új formája az ápolási díj, mely az ápolást biztosító személyt valamilyen szintű anyagi ellátásban részesíti. Ez év közepéig a városban negyvenhatan kaptak segélyt, ebből harminchéten teljes összegűt. A kifizetett segélyek összege több, mint egymillió forint.

Tavaly alakult meg a Családsegítő Központ a Szociális és Egészségügyi Minisztérium felhívására. Célja a felnőttvédelmi szociális ellátás korszerűsítése. A létesítmény kollektívája szociális felderítő és jelző szolgálatot lát el, rendszeresített tanácsadó szolgálat mellett. A családok belső konfliktusait életvezetési és mentálhigiénés tanácsadással segíti.

A sajószentpéteri tanácsülésen a helyi önkormányzatok megszavazására gondolva, megválasztották a szavazatszámláló és a választási bizottságot. Dr. Péter András tanácselnök bejelentette, nem kíván indulni a szeptember 23-i helyhatósági választásokon.”                                                                                                                                                                               

Kiss B.

Vissza