35 Mezey-kép a 35 éves városban

A fenti címmel nyílt meg Mezey István Sajószentpéter város Pro Urbe-díjával kitüntetett festő-és grafikusművész hagyatékából válogatott kiállítás (január 22-én 17 órakor) a Lévay József Városi Könyvtárban.  

Az eseményen résztvevők kettős ünnepet ültek, és mindkettő 35 évvel ezelőtti eseményhez kötődik.

1989. január 22-én rendezték meg először – és azóta minden évben – a Magyar Kultúra Napját, arra emlékezve, hogy 1823-ban, Szatmárcsekén e napon született meg Kölcsey Ferenc költeménye, a Himnusz letisztázott alakja, amely 1903-ban nemzeti imádságunkká vált.  

Emellett ez a mostani kiállítás volt egyben a Sajószentpéter nagyközség városi rangja (1989. március 2.) visszaszerzésének 35. évfordulóját ünneplő év rendezvénysorozatának első eseménye is.

Mára hagyománnyá vált, hogy Sajószentpéteren a Kultúra napját a kultúra egy olyan területének – a képzőművészetnek – aktuális eseményével ünnepeljük, amelynek a városhoz kötődő képviselői határainkon belül és azon túl is ismertté tették a település nevét. Gondoljunk itt a sokszor együtt emlegetett nagy trió - Feledy Gyula, Barczi Pál és Mezey István - mellett Lukovszky Lászlóra, Demeter Istvánra, a kevésbé köztudatban maradt Vécsey Kálmánra, vagy néhány kiemelkedő kortárs művészre, és művész-tanárra.

A 35 éves város előtt tisztelegve az idei tárlaton Mezey István hagyatékából válogatott 35 képet (grafikákat és festményeket) láthat a képzőművészetre fogékony látogató közönség.

- Azt gondolom, hogy itt Istvánt nem kell bemutatni, akik itt vagyunk, mind ismerjük, szeretjük, és azért jöttünk, hogy egy kicsit nosztalgiázva elékezzünk rá – kezdte megnyitó beszédét Sajó Attila kulturális menedzser. Majd emlékét felidézve folytatta: - Mezey István műfajban (grafika, festészet, installációk, újságrajz) és témában is sokoldalú képzőművészetének alapja a kiváló rajzi tudása, igényessége és precizitása. Bár képei alapján azt is hihetnénk, hogy befelé forduló, szomorkás hangulatú ember volt, valójában ennek az ellenkezője igaz: érzékeny, de mindenre nyitott, vidám természettel lett megáldva. - Neki a rajzolás lélegzetvételt, az oxigént jelentette. Az Egressy úti műtermében állandóan égett a villany, még éjjel is.

- Nagyszerű kolléga, művelődésszervező, a szó nemes értelmében népművelő és tanár volt, akinek mindig mindenkire volt ideje, bármiben számíthattunk rá, de családapaként, nagyapaként is minden percében kiváló emberi jelleme mutatkozott meg.

- És nem utolsó sorban „péteri” volt. („Szikszón születtem, de oda csak születni mentem” – hangoztatta ő maga.) Ám az eszmélés, a gyerekkor, az iskola, kamaszkora, ifjúsága már mind ide kötötte, és ezeket az élményeket – ízig-vérig lokálpatriótaként - magában hordozta élete végéig. A két ünnepet személye is összeköti: a 35 évvel ezelőtti várossá nyilvánítási ünnepség színpadi dekorációját ugyanis ő álmodta meg.

- Engem az otthonomban is az ő képei vesznek körül, sokat gondolok rá, de most már hiába nézem késő este azt a műtermi ablakot, az bizony örökre sötét maradt. Hiányzol Pista – fejezte be az emlékezést a Sajószentpéterhez szintén ezer szállal kötődő jó barát, Sajó Attila.  

Aki műveit csodálva emlékezni szeretne Mezey Istvánra, február 24-ig, a könyvtár nyitvatartási ideje alatt megteheti.                                                                                                

Kiss B.