2016. október 30. (vasárnap) 12:00
Mindenszentek ünnepe eredetét keresve egészen a keltákig kell visszamennünk, akik újév napjának (november 1.) éjszakáján áldozatok bemutatásával engesztelést reméltek az elhunyt lelkek számára, hogy a mennyországba juthassanak.
A keleti keresztény vallásban 380-ban pünkösd utáni első vasárnapon az összes vértanúra emlékeztek, a nyugatiban pedig 609-től május 13-án ünnepelték, amikor a pápa az eredetileg pogány istenek tiszteletére emelt Pantheont Mária és az összes vértanú tiszteletére felszentelte. A VIII. században az ünnep kiegészült a „minden tökéletes, igaz ember” tiszteletével, majd IV. Gergely pápa áthelyezte a kelták egykori újesztendejére és egyben a katolikus egyház egyetemes ünnepévé tette. Magyarországon 2001-től újra munkaszüneti nap lett. Az angolszász országokban pedig a halottak napját megelőző mindenszentek (All Hallows) előtti este (október 31.) ünneplik Halloween néven.
A halottak napja (november 2.) egy 998-ban kelt bencés rendeletben szerepelt először: a sírokon gyertyát kell gyújtani, hogy „a szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat”. Ez az ünnep később a renden kívül is elterjedt, Róma a XIV. századtól vette át. Magyar területen az ünnepre az elmúlást jelképező virágokkal, koszorúkkal díszítették fel a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak benne. Másnap, halottak napján pedig gyertyákat, mécseseket gyújtottak azért, hogy a kiszabadult lelkek visszatalálhassanak nyughelyükre.
Mára az életünkkel együtt ez az ünnep is átalakult, de a lényege, a halottak tisztelete, a rájuk való emlékezés megmaradt. Legalább ezen az egy napon mindenki igyekszik visszamenni szülei, rokonai sírjához, egy pillanatra megállni a temető csöndjében. Vagy az otthon magányában a gyertya lángja mellett emlékeket keresni. Mert a halottak tisztelete megtanít minket az élők és az élet tiszteletére is (amelyben mintha egyre nagyobb hiányt szenvednénk)! Az öregedéssel és a halállal nem tudunk mit kezdeni. Az egykori sokgenerációs családmodell, amelyben közvetlenül is megtapasztalhattuk a születés és a halál természetes élményét, mára szinte teljesen kimúlt. Ezeket bizony újra kell tanulnunk, hiszen mindkettő, a kezdet és a vég is szerves része az életnek. Az elfogadást, a tiszteletet jó példával elől járva csak mi, szülők, nagyszülők tudjuk átadni gyerekeinknek, unokáinknak.
Hogy egyszer majd miránk is szívesen emlékezzenek, és az élők lelkére a gyertyának csupán a fénye, soha ne az árnyéka vetüljön.
2016. október 30.
Kiss BarnabásMegosztás Facebook-onVissza
A gyertya fényei és árnyai
Mindenszentek ünnepe eredetét keresve egészen a keltákig kell visszamennünk, akik újév napjának (november 1.) éjszakáján áldozatok bemutatásával engesztelést reméltek az elhunyt lelkek számára, hogy a mennyországba juthassanak.
A keleti keresztény vallásban 380-ban pünkösd utáni első vasárnapon az összes vértanúra emlékeztek, a nyugatiban pedig 609-től május 13-án ünnepelték, amikor a pápa az eredetileg pogány istenek tiszteletére emelt Pantheont Mária és az összes vértanú tiszteletére felszentelte. A VIII. században az ünnep kiegészült a „minden tökéletes, igaz ember” tiszteletével, majd IV. Gergely pápa áthelyezte a kelták egykori újesztendejére és egyben a katolikus egyház egyetemes ünnepévé tette. Magyarországon 2001-től újra munkaszüneti nap lett. Az angolszász országokban pedig a halottak napját megelőző mindenszentek (All Hallows) előtti este (október 31.) ünneplik Halloween néven.
A halottak napja (november 2.) egy 998-ban kelt bencés rendeletben szerepelt először: a sírokon gyertyát kell gyújtani, hogy „a szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat”. Ez az ünnep később a renden kívül is elterjedt, Róma a XIV. századtól vette át. Magyar területen az ünnepre az elmúlást jelképező virágokkal, koszorúkkal díszítették fel a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak benne. Másnap, halottak napján pedig gyertyákat, mécseseket gyújtottak azért, hogy a kiszabadult lelkek visszatalálhassanak nyughelyükre.
Mára az életünkkel együtt ez az ünnep is átalakult, de a lényege, a halottak tisztelete, a rájuk való emlékezés megmaradt. Legalább ezen az egy napon mindenki igyekszik visszamenni szülei, rokonai sírjához, egy pillanatra megállni a temető csöndjében. Vagy az otthon magányában a gyertya lángja mellett emlékeket keresni. Mert a halottak tisztelete megtanít minket az élők és az élet tiszteletére is (amelyben mintha egyre nagyobb hiányt szenvednénk)! Az öregedéssel és a halállal nem tudunk mit kezdeni. Az egykori sokgenerációs családmodell, amelyben közvetlenül is megtapasztalhattuk a születés és a halál természetes élményét, mára szinte teljesen kimúlt. Ezeket bizony újra kell tanulnunk, hiszen mindkettő, a kezdet és a vég is szerves része az életnek. Az elfogadást, a tiszteletet jó példával elől járva csak mi, szülők, nagyszülők tudjuk átadni gyerekeinknek, unokáinknak.
Hogy egyszer majd miránk is szívesen emlékezzenek, és az élők lelkére a gyertyának csupán a fénye, soha ne az árnyéka vetüljön.
2016. október 30.
Kiss BarnabásMegosztás Facebook-onVissza