Barczi Pálra emlékezünk

Hogyha még ma is az egykori pezsgő kulturális élet – amely sajnos már csak emlék – jellemezné Sajószentpétert, a 2023. évet biztosan Barczi emlékévnek neveznénk el, hiszen két kerek évforduló is a város egykori szülöttére emlékeztet. 

Ugyanis pontosan húsz évvel ezelőtt (2003. június 17-én) hunyta le szemét örökre, és kilencven éve (1933. szeptember 12-én) látta meg a napvilágot Barczi Pál Munkácsy-díjas grafikus- és festőművész, főiskolai tanár, a XX. század második fele iskolateremtő sajószentpéteri, miskolci, de bátran állíthatjuk, hogy magyar képzőművész generációjának jeles képviselője.  

Nem sokkal azután, hogy az Észak-Magyarország 2003. május 12-i száma örömmel nyugtázta, hogy Miskolc város ünnepe alkalmából a Kondor Béla képzőművészeti díjat Barczi Pálnak adományozták, a lap június 18-án megjelent száma már szomorú hírről tudósította olvasóit:

„Elhunyt Barczi Pál grafikus 

Hetvenedik életévében elhunyt Barczi Pál, a Sajószentpéteren született, munkássága által Miskolchoz kötődő, a megyeszékhelyen élt és alkotott képzőművész. A grafikus pályáját számos hazai és külföldi kiállítás, valamint díjak sora övezte; legutóbb a miskolci önkormányzat Kondor Béla-díját vehette át a május 10-i városünnepen.”

Majd július 5-én egy rövid cikkben emlékeztek meg róla:

„A sokat sejtető szűkszavúság… 

A nemrég elhunyt Barczi Pálra emlékezünk 

Két hete hunyt el, a napokban temették el: a megyeszékhely képzőművészeti élete egyik meghatározó tagját vesztette el Barczi Pál személyében. 

A Sajószentpéteren született (ott díszpolgári címet elnyert), de pályája tekintélyes részét Miskolcon töltő grafikustól a Mindszenti temetőben vettek végső búcsút tisztelői, pályatársai – képviseltette magát a nyíregyházi főiskola, ahol hosszú időn át tanított, és a miskolci önkormányzat is.

Önmagához mindig hű 

Több munkáját őrzi a Miskolci Galéria, illetve a Herman Ottó Múzeum. Előbbi intézmény vezetőjét kértük, értékelje Barczi Pál életét és művészetét. 

Annak a generációnak volt tagja, amelynek köszönhetően Miskolc a magyar grafika fővárosává vált. Önmagához mindig hű, nagyon következetesen építkező ember volt; ez a múltjából fakadt, abból, honnan jött. Az utolsó percig küzdött az értékekért, amiket teremtett, ugyanakkor kész volt a megújulásra – emlékezett Dobrik István galériaigazgató, aki évtizedeken át ismerte a művészt. 

– Visszafogott, szűkszavú volt, de szűkszavúsága mindig sokat sejtetett. Jó tanárként vállalta a fiatalokkal való foglalkozást. Nagyon örülök, hogy még halála előtt nem sokkal megkapta a Kondor Béla-díjat, hiszen a kondori hagyomány folytatója, sőt, egyik megteremtőjeként emlékezhetünk rá. 

A ma Sajószentpéteren élő fiatalabb generáció tagjai, és azok számára, akik nem ismerték pályafutását, vagy csupán keveset hallottak-tudnak róla, némileg pótolni kívánjuk ezt a hiányt azzal, hogy szeptemberi születési évfordulójáig – „emlékév-pótlóként – egy cikksorozatban megkíséreljük részletesen feldolgozni életét, követni munkásságát. Reméljük ezzel is hozzájárulhatunk emlékének a korábbiaknál méltóbb módon történő ápolásához.

Kiss B.