Itt van május elseje

Május elseje 1882 óta a munka ünnepe, Magyarországon 1946-ban vált hivatalos nemzeti ünneppé, munkaszüneti nappá. Amikor is a világ 160 országával együtt mi is a nemzetközi munkásmozgalmi harcok áldozataira, az általuk kivívott gazdasági és szociális vívmányokra emlékezünk. Sok más ünnephez hasonlóan e napnak is megtalálhatjuk a természet változásaihoz igazodó, valamint a vallási hagyományait is.  

A korábbi munkások ünnepének eredetéhez mintegy két évszázaddal kell visszamennünk az időben, egészen a brit ipari forradalomig. 1817-ben éppen egy Robert Owen nevű gyártulajdonos ismerte fel, hogy a munkások munkaerejének kizsákmányolása az ipari termelésre negatív hatást gyakorol. Ő fogalmazta meg, és tette közzé többek között a 10-16 órás munkaidő lecsökkentését, a ma is kedvelt – és újra egyre aktuálisabbá váló – „nyolc óra munka, nyolc óra rekreáció, nyolc óra pihenés” szlogen szerint. Mivel az elbocsátásoktól való félelem miatt az akkori megmozdulások szép lassan elhaltak, ezt csak 1856-ban, Melbourne építőmunkásainak sikerült a világon először valóra váltani. 

Május elseje – az 1886. évi, chicagói, 350 ezres létszámú szakszervezeti sztrájkra, az ennek nyomán kirobbant zavargásokra, ezek áldozataira emlékezve – 1890-ben a Párizsban megalakult II. Internacionálé határozata szerint vált a nemzetközi munkásság ünnepévé, amikor  már a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonultak fel országszerte a nyolc órás munkaidőért, a nemzetközi szolidaritás kifejezéséért.

1955-ben XII. Piusz pápa a május elsejét az addig márciusban ünnepelt ácsok, famunkások védőszentjének – Munkás Szent Józsefnek (és nem Jézusnak!) – emléknapjává nyilvánította. Ezzel a római katolikus egyház is csatlakozott a munkások nemzetközi ünnepéhez.

Amennyiben a természetben keresünk az ünnepnek megfelelő napot, vagy szokásokat, még messzebbre kell visszatekintenünk, hiszen a XV. században már források által bizonyítottan is állítottak legények májusfát a kedvesüknek. Talán ez időtől kell tehát számítanunk a májust a szeretet, a szerelem hónapjának.

Sajószentpéteren – az erős bányász szakszervezetnek is köszönhetően –évtizedeken keresztül zenés ébresztővel, hatalmas munkás-felvonulással kísért ünnepnek számított ez a nap, sőt később, egészen a legutóbbi időkig már az ezt megelőző is. Amikor a bányász fúvószenekar kísérete mellett a mazsorettek felvonulását népes tábor követte vidáman a Majális parkig, ahol a szervezők két napos majális rendezvénysorozattal igyekeztek a sajószentpéteriek körében erősíteni a közösségi összetartozás érzését.   

Amikor a bányászattal egy szakma – annak hagyományaival együtt – szinte teljesen megszűnt, ezzel együtt az erős összetartás, az összetartozás érzése, az egymás iránti szolidaritás szép lassan apadásnak indult, úgy ez az ünnep is egyre többet veszített régi fényéből. Annyira, hogy ma már szinte csak a munkaszüneti nap emlékeztet rá. No meg a régi mozgalmi induló néhány újra aktuálissá vált sora: 

„Népek tavasza, téged
Hív ez a vidám ének
Béke legyen a világon

Itt van május elseje,
Énekszó és tánc köszöntse!
Zeng és dalol az élet,
Szállj csak, zeneszó, ének,
Ébresszed a magyar népet.”

Kiss B.